Vámpírnapló VIII - A lecke

- Igen Uram! Bízom Önben, tudom, hogy annyira fog elverni, amennyire megérdemlem. Ha bántani akart volna, már hamarabb is megtette volna. Ön jó ember, sajnálom, hogy erre csak késve jöttem rá. Nem fogok felkelni, küzdeni fogok! Önért! - tudta a lány, hogy nem lesz könnyű dolga. Tudta, hogy amit most fog kapni, ahhoz képest az otthoni büntetések eltörpülnek. A lelke mégsem lázadt, akarta a büntetést.
- Akkor gyere velem! - azzal a vámpír elindult hátra sem pillantva, hogy követi-e a lány. A pincébe tartott, ahol saját kis szobát alakított ki neveletlen szolgalányok megregulázására. A szobába belépve a lány arcán megjelent a félelem. A vámpír mosolygott is magában, pont ezt a hatást szerette volna elérni. Túl magabiztos volt a lány, és szerette volna érezni a kételyt benne, hogy valóban felfogja, hogy mibe vág bele. A szoba egyik sarkában állt egy asztal, amit a vámpír azonnal lepakolt és a szoba közepére helyezte.
- Még mindig maradni akarsz? - kérdezte megvetően. A lány bólintott, azonban hang nem jött ki a torkán. - Rendben, akkor menj oda az asztalhoz, hasalj rá szépen! A lábad tedd széles terpeszbe, a kezeddel pedig megkapaszkodhatsz az asztal szélében! - a lány mindent úgy tett, ahogy azt a vámpír mondta.
A vámpír odalépett a lányhoz és végigsimított a lány fenekén, amire a lányon apró remegés futott végig.
- Nádpálcával fogod kapni a büntetésed! Kaptál már valaha nádpálcával? - kérdezte szórakozva a vámpír.
- Nem Uram, még soha nem kaptam nádpálcával.
- Hmm, igazi ínyencség! Várj, megmutatom! - lelkesedett a vámpír, s egy apróbb ütést mért a lány fenekére, aki még így is felnyögött a fájdalomra. - Na, hogy tetszik?
- Uram, kérem! - sírta el magát a lány.
- Mit kérsz? El akarsz menni? Már engedlek is!
- Nem akarok elmenni, Uram! De így is nagyon félek, túl szeretnék lenni rajta. Sikeresen! Ez a várakozás mindennél rosszabb Uram!
- Türelmetlenek vagyunk? Talán sietsz valahová?
- Nem Uram, nem erről van szó.
- Akkor miről? Meséld el!
- Túl nagy a tétje ennek a büntetésnek, Uram, s úgy érzem ez a várakozást felemészti a maradék erőmet, s félek, tényleg képtelen leszek megmaradni a helyemen, bármennyire is szeretnék.
- Rendben! - azzal elcsattant az első igazi ütés a lány fenekén, akit váratlanul ért és azonnal hatalmasat sikított. - Ha - újabb ütés - ennyire - csatt - ragaszkodsz - csatt - hozzá - csatt - megkaphatod - csatt - a - csatt - büntetésed! - s újabb 3 ütés csattant a lány fenekén. Kis szünetet tartott a vámpír, időt hagyva a lánynak, hogy összeszedje magát.
- Ezt akartad? Erre vártál?
- Ha ezzel tudom bebizonyítani Önnek a hűségemet, akkor igen! Soha többé nem szököm el, soha többet Uram! - zokogta a lány. A feneke szinte lángolt, a csíkok csak úgy lüktettek. S mikor tudatosult benne, hogy ez még csak a kezdet, még keservesebb zokogásba kezdett.
- Ne siettesd legközelebb a büntetésed! - okította a vámpír, miközben az újabb 10 pálcaütést mérte a lány fenekére. - Szépen, türelmesen várd ki a sorod! Így csak felmérgesítesz és nagyobbakat ütök! - a 10. után újabb szünetet tartott, s megsimogatta a lány fejét. - Ügyes vagy, nem hittem volna, hogy eddig kibírod! De még nem végeztünk! - s újra csapáshoz lendítette a pálcáját. - Ennyivel nem úszod meg, mindazt, amit a pár nap alatt leműveltél! Kezdve a tiszteletlenségeddel...
- Soha többet nem leszek tiszteletlen Önnel, Uram! Ááááá - kiabálta zokogva a lány.
- Ezentúl semmiféle engedetlenséget nem tűrök el! - s újabb szünet következett.
- Jó leszek, megígérem Uram! Engedelmes szolgája.
- Most bármit megígérnél, csak fejezzem már be, ugye?
- Nem Uram, komolyan gondolom, jó leszek, minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy elégedett legyen velem.
- Akkor - s újra lecsapott a pálca - először is viseld emelt fővel a büntetésed! Légy hálás, hogy az időmet a TE nevelésedre fordítom! - s újabb 10 adagot sózott a lány fenekére, ami már itt-ott lilás árnyalatba ment át, sőt ütés helyén a vér is kiserkent. A vámpír látta, hogy a lány a határán van. Már csak halkan zokogott, s már nem is szorította olyan erősen az asztal szélét, mint eleinte. A következő tízesnek is nekiállt.
- Add fel, és vége a szenvedésednek! Abbahagyom a pálcázást is, még azt is megengedem, hogy pihenj itt egy kicsit mielőtt elindulsz.
- Nem adom fel, Uram! Lehet, hogy a fenekem fájdalma alább hagyna, de a lelkemen olyan fájó seb keletkezne, ami soha nem gyógyulna be! - s újra erősen belekapaszkodott az asztalba, hogy véletlenül se álljon fel. Újabb szünet következett. A vámpír csak nézte a meggyötört lányt, a szíve majd megszakadt, de tudta ez egy életre szóló lecke a lány számára. Nehézére esett újra megütni a lányt, de megtette. Ugyanolyan erővel mérte ki a következő tízes adagot, mint az előzőeket.
- Szerinted, megtanultad a leckét? - kérdezte a vámpír.
- Igen Uram! Egy életre megtanultam, bocsásson meg nekem kérem!
- Megbocsátva! A büntetésedet ezennel befejezettnek nyilvánítom. Pihenj egy kicsit! Nagyon ügyes voltál! - simogatta a lány fejét, aki megint csak sírt, de ez most az öröm, a megkönnyebbülés könnyei voltak.