Vámpírnapló VII. - A jég megtörik

Egyedül állt a nagy faajtó előtt, nem tudta, hogyan tovább. Már épp kopogott volna, mikor az öreg ajtó hatalmas nyikorgás közepette kinyílt.
- Köszönöm! - mondta a lány az ajtónak. Eleinte nem hitt benne, de most nem igazán volt más választása. Óvatos léptekkel haladt keresztül az udvaron, egyenesen a nagyszoba irányába. A szoba ajtaja azonnal kinyílt, mikor közel ért hozzá. A szobában nagy felfordulás volt. Ruhadarabok szétdobálva, a lámpa eldőlve, a kandalló előtt a pedig a tűzifa szemete borította a padlót.
A lány felszedegette a földről a ruhákat, szépen összehajtotta őket. Megigazította a bútorokat is, majd szépen felsöpörte a szobát. Nem tartott sokáig a takarítás, de kissé csalódott volt, hogy a vámpír nincs sehol, pedig annyi mindent el akart neki mondani, amit már réges-rég el kellett volna.
Elkeseredésében nem tudta, mit csináljon, végül a vámpír fotelja elé térdelt, s a fejét az ülésre hajtotta. Milyen jó is lenne, ha Ő itt ülne és megsimogatna, megdicsérne. Most már tudnám értékelni, megértettem a leckét. oh kérlek istenem, csak adj még egy esélyt nekem.
A lány hamar álomba merült. A nap eseményei lefárasztották, a hírek, az utazás, s az esti takarítás. A vámpír az ajtóból nézte az alvó lányt. Nem hitte volna, hogy visszajön. Nem is akarta, hogy visszajöjjön, hisz talált magának egy engedelmes szolgát, aki minden kívánságát teljesíti szó nélkül. Mégis ahogy elnézte a törékeny, fiatal lányt... örömmel töltötte el, hogy visszajött hozzá. A kastély is beengedte, tehát valami megváltozott. Ellökte magát az ajtótól és odament a lányhoz, megsimogatta, majd óvatosan megrázta. A lány így is riadva ébredt fel.
- Mit keresel itt? Ki engedte meg, hogy ide gyere? - kérdezte a vámpír haragot tettetve.
- Kérem, Uram, ne haragudjon rám. Mindent meg tudok magyarázni. Kérem Uram, adjon nekem még egy esélyt! Mindent jóvá teszek, mindent. Nem leszek engedetlen, megígérem. És a büntetésem, az is igazán jogos. Akár most rögtön vállalom a büntetést. Bármit, csak kérem Uram, ne zavarjon el, hadd szolgáljam Önt! - esedezett sírva a lány. Tetszett is a vámpírnak ez a változás, de a szökés ténye bizalmatlanná tette. Nem akart újra hoppon maradni a lánnyal, meg ugye a kastély mélyén, a szobájában aludt az új szolgája.
- Sajnálom, már van szolgálóm. Mint ahogy mondtam hajnalban, beszereztem helyetted egy engedelmes szolgálót, aki örömmel teljesíti a parancsaimat és nem szökik el tőlem egy óvatlan pillanatban!
- Uram, tudom, hogy nagy hiba volt tőlem a szökés. De féltem, hogy valóban visszavisz a mostohaapámhoz, és hozzá soha nem szeretnék visszakerülni. Távollétem ideje alatt édesanyám távozott az élők sorából, testvéreimet, mint ahogy engem is szolga sorba adott a mostohánk. Szerettem volna még egyszer utoljára találkozni anyámmal. Uram, kérem, tudom, hogy ez nem enyhítheti a tényt, hogy elszöktem Ön mellől, hiba volt, és ezért vállalom érte a felelősséget, ha kell a büntetést is. - mondta a lány céltudatosan. Ha az anyja szerint itt jó helyen van, akkor a vámpír biztosan nem csinál olyat, mint a mostohája, ebben most már bizonyos volt.
- Szóval vállalod a felelősséget, mi? Meg a büntetést? Azt se tudod, miről beszélsz! El se kezdeném a büntetést, már nyüszítve rohannál az ajtóhoz, hogy mégis haza akarsz menni. Buta liba!
- Nem fogok elmenekülni! Nem! Hibát követtem el, jogos mindennemű büntetés, megérdemlem. - szinte kiabált a lány lehetetlenségében.
- Hirtelen, de nagy lett a szád! Azt hiszed csupa móka és kacagás egy büntetés? Csak úgy gondolsz egyet és kikövetelsz magadnak egy büntetést, mert az jó? Majd utána minden rendben lesz, minden elfelejtve? Nem kislány, ez nem így működik!
- Uram, kérem, szeretnék itt maradni, Ön mellett. Szeretném jóvá tenni az eddig elkövetett rosszaságaimat, a szökést, a szemtelenségeket, az engedetlenségeimet. Mindent. Szeretnék tiszta lapról indulni, hogy megmutathassam Önnek, hogy ki is vagyok valójában. Uram! - nézett a vámpírra kétségbeesetten a lány.
- Tiszta lappal, ugye? Azt hiszed, olyan könnyű elfelejteni azt az apró tényt, hogy elszöktél tőlem? Vagy azt, hogy ellenszegültél?
- Semmi esély arra, hogy valaha is megbocsát nekem Uram? - kérdezte a lány. A vámpír hallgatott. Erre maga sem tudta a választ. A lány szökését még valahol meg is értette, de a viselkedését? Az engedetlensége, makacssága, nem lesz egyik pillanatról a másikra tökéletes szolga, az biztos. A lány megtörte a csendet: - Rendben van. Így tényleg nincs értelme maradnom. Bocsásson meg, hogy betörtem Önhöz! Bocsásson meg mindenért! Remélem az új szolgája boldoggá fogja tenni! Szívből, őszintén kívánom! - s sírva szaladt az ajtóhoz, ami most az istennek nem akart kinyílni.
- Gyere ide! - parancsolt hidegen a vámpír, miközben leült a foteljébe. A lány megállt előtte, a könnyeit törölgette, mindhiába. - Vetkőzz meztelenre! - a lány döbbenten tekintett a vámpírra, de azonnal gondolkodás nélkül teljesítette a parancsot. - Adok neked egy esélyt, hogy bebizonyítsd, hogy amit eddig mondtál, azt komolyan is gondolod. Megkapod a büntetésed minden velem szemben elkövetett bűnödért. El fogom verni a fenekedet. Lehet, hogy pár napig ráülni sem fogsz tudni. Nem foglak megkötözni sem hozzá. Üvölthetsz, ordíthatsz teli torokból, nem érdekel, amíg a helyeden maradsz, s engedelmesen tűröd a verést. Bármikor meggondolhatod magad, csak felkelsz, szó nélkül összeszeded a holmidat és kisétálsz az ajtón. Semmit nem kell mondanod, elfogadom a döntésed. Szóval még most is bűnhődni akarsz?