Vámpírnapló V. - Volt - nincs

- Azt hiszem ideje lenne megbeszélnünk néhány szabályt. Az ugyanis nem működik, hogy egész nap semmi dolgod, ellenben tiszteletlenül viselkedsz velem. Aztán képtelen vagy vállalni a tetteidért a felelősséget és csak nyafogsz. Nem engem kéne utálnod. Ha nem veszlek meg, most az az öreg, hájas földesúr tulajdona lennél, és nem hiszem, hogy ő különbül bánna veled, mint én. De én hibáztam. Azt gondoltam, hogy jó szóval és türelemmel többet érek el, mint büntetéssel. Így is, úgy is gyűlölsz, akkor legalább légy engedelmes és félj tőlem! - azzal felállt a vámpír a lány mellől és leült a foteljába. Dühös volt a lányra
- Állj fel! - parancsolta, s hangja csak úgy visszhangzott a szobában. Kemény volt és könyörtelen. A lány szó nélkül felállt a tűz előtt, s csak a lángokat bámulta, a tekintete üres volt. - Gyere ide elém! Rendben, jó kislány. Akkor most beszélgetni fogunk, s te szépen válaszolni fogsz a kérdéseimre! - a lány alig látható módon bólintott. - Miért viselkedsz ennyire pimaszul? - kérdezte a vámpír az előtte álló lányt. De a lány csak állt előtte némán. Percek teltek el, míg végül a vámpír elvesztette a türelmét. - Válaszolj! Mikor csendbe kellett volna lenned, fecsegtél, akkor halljam a hangod!
- Gyűlöllek, gyűlölöm, hogy itt kell lennem. A kastélyt, ezt a szobát, mindent. Teljes szívemből. Érted már, fel tudod ezt fogni? Nem kellenek a szavaid, se a büntetésed. Csak hagyj békén, engedj utamra! - csak úgy szikrázott a lány szeme.A vámpír felkacagott és csak nevetett jóízűen.
- Áruld el, hova mennél? Vissza a mostohádhoz, aki újra eladna az első útjába eső embernek, aki hajlandó legalább 50 aranyat adni érted? Tudod mit, holnap visszaviszlek az apádhoz, és visszakérem tőle a pénzem. Mit szólsz hozzá? A törvények értelmében még köteles nekem visszafizetni az aranyat. Legalább holnap vehetek egy engedelmes rabszolgát, aki értékelni is tudja azt a fajta törődést, amit e kastély falain belül kaphat. Aludj jól, mihelyt felkelek, indulunk! - azzal felkelt a vámpír és elvonult a lakhelyére. Komolyan gondolta, hogy délután visszaviszi a lányt a családjához. Ennek így nincs sok értelme.
Másnap a vártnál korábban ébredt, s azonnal indult nyergelni a lovat, felkészülni az utazásra. A lány még mindig a tűz előtt üldögélt.
- Gyere, indulunk! - készségesen felállt és elindult az udvar felé. Szó nélkül követte a vámpírt. Hosszú út állt előttük, s a vámpír sietni akart. Minél hamarabb hazaérni és végre nyugodtan lenni. Megbánta már, hogy annyit válogatott és az ideálisat kereste, most már az első hálás fiatal lányt magához fogja venni.
Viszonylag hamar beértek a lány városába. S csakhamar megjelent körülöttük pár fiatal lány. A lány barátnői voltak, s örültek, hogy viszont láthatják hirtelen eltűnt barátnőjüket. A vámpír nem foglalkozott a beszélgető lányokkal, nem érdekelte többet a dolog. A lány hirtelen a ló elé szaladt és megállította a jószágot. A vámpír a gondolataiból feleszmélve körülnézett, hogy mi a baj. A barátnők eltűntek, csak a lány állt a balján.
- Uram, kérem, ne vigyen haza apámhoz! Esküszöm mostantól engedelmes szolgálója leszek és soha többet nem leszek Önnel tiszteletlen. Csak könyörgöm Önnek, ne vigyen haza a mostohámhoz. - ez a stílus merőben új volt.
- Mi ez a nagy változás? Eddig haza akartál menni, gyűlöltél engem, a kastélyom, mindent aminek bármi köze is volt hozzám. S tudod mit, nem akarok olyannal egy fedél alatt lakni, aki gyűlöl. Vagy én gyűlölök.
- Uram?! Ön gyűlöl engem? - kérdezte a lány kétségbeesetten.
- Igen! Meggyűlöltelek. - válaszolta a vámpír. S ekkor a lány kihasználva az óvatlan pillanatot, futásnak eredt s szinte azonnal eltűnt.