Vámpírnapló I. - Kezdet

A vámpír már harmadszor sétált körbe a piacon. Nem talált igazán kedvérevalót. Kereste az igazit, aki megfogja, megragadja, magával rántja. De mind egyszerű lélek volt, nyitott könyv, semmi különlegesség. Már 3 hónapja keresi azt a szolgalányt, aki egyhangú napjait színesebbé tehetné, viszont nem mindenáron. A minőség a mennyiség előtt, nem lehet akárki a társa az örökkévalóságban.
Épp kifelé tartott a piactérről letörve, hogy megint feleslegesen utazott, mikor egy fiatal lány dühös ordítása kizökkentette a gondolataiból. Rögtön felkapta a fejét és a hang irányába fordult. A lányt rabláncon hurcolták. Próbált ellenállni a húzásnak, miközben éktelenül szidott minden teremtő lelket. Igaz, ami igaz, fiatal korához képest mocskos volt a szája. De mégis az eltökéltség, a küzdelem... Azonnal megtetszett a vámpírnak. Odament a tulajdonoshoz, hogy megtudakolja, miért ez a kiabálás, miért ez a nagyfokú ellenállás egy rabszolga részéről.
- Ohh, ez a lány nem született rabszolga. A mostohaapja most adta el nekem. Nagy kártyás az öreg, kellett neki a pénz, hogy a tartozásait kifizethesse. - röhögött a kövér földesúr.
- Mennyit kér érte? -kérdezte a vámpír.
- Oh, hát ez a cafka nem eladó. Nemsokára beköszönt a tél, kell valaki, aki hideg estéken felmelegít.
- Már ha Kegyelmes Uram be tudja törni, ahogy elnézem igencsak felvágták a nyelvét a fehérnépnek. Önnek sokkal inkább egy engedelmes, hű szolga való, akivel nem kell hadakoznia. Igazán tudja, milyen a korbács simogatása. - hízelgett a vámpír.
- Igaza van a Fiatal Úrnak, de nem engedhetek meg magamnak egy olyan rabszolgát, aranyárba mérik ezek a kufárok. - zsörtölődött a vénember.
- Kegyelmes Uram, ha megengedi, nézze ki magának a piacon a legmegfelelőbb szolgálót, s azonnal az Öné lehet, ezért a nagyszájú, pimasz, engedetlen leány fejében, ha Önnek megfelelő ez így.
- Hmm - gondolkodott el a kegyelmes - Kezet rá! - bolond ez az ifjú, gondolta magában, micsoda üzlet. Egy jó szolgáló megér 1000 pengőt is, ez a cafka, jó ha 100at adnának érte, ő is csak 80-at adott érte, egy petákkal se többet. Azonnal ki is választotta a legdrágább szolgát, s ahogy a megállapodás szólt, a vámpír szó nélkül ki is fizette az árát.
Immáron az Ő kezében volt a lány póráza, aki még most is éktelenül ordítozott.
- Elég legyen! - rántotta meg a vámpír a pórázt. A lány a rántástól térdre esett pont a vámpír lábai előtt. Megszeppenve nézett fel a vámpírra, hogy most mi is történt. - Maradj egy kicsit csendben, nem hallom a gondolataimat sem, úgy kiabálsz. Ha hazaértünk majd meghallgatom mi bánt, de addig maradj csendbe, kérlek!
- Igenis Uram! - hüppögte a lány. A vámpír ösztönösen megsimogatta a lány fejét. A lány megremegett. Nem volt hozzászokva a simogatáshoz, általában csak verték, főleg mióta szegény apja meghalt, s az anya nyakára telepedett az az ivós féreg.
- Kelj fel, indulunk, hosszú az út a kastélyomig. - azzal elindultak. A vámpír a fekete csődörön ült, a lány pedig mellette ballagott. A vámpír csak most vette jobban szemügyre szerzeményét. Hosszú barna haját összekötve hordta. Gesztenyebarna szeme melegséggel volt tele. A lóról pedig pompás kilátás nyílt a kerek keblekre. Már csak a mosolyára volt kíváncsi, illetve a puncijára. Megfogadta, hogy nem vesz olyan szolgát, akinek nem látta a testét, de nem sikerült betartani a saját szabályait.
- Uram! - szólalt meg remegő hangon - Nagyon elfáradtam, pihenhetnénk egy keveset? - ez a lány fél tőlem, döbbent meg a vámpír, mikor a lány szemébe nézett. Nem bántottam, akkor miért fél tőlem? Óvatosan megfogta a lányt a vállainál, és maga elé emelte a lóra. Ekkor vette csak észre, hogy a lány vacog, s a bőre is hideg. Magához húzta szorosan, s a köpenyével betakargatta. A lovát megsarkantyúzta, hisz lassan ideje hazaérni.