Még emlékeszem...

(Reakció erre: Azok a szelíd keletiek)

Életem első reakcióblogja. vagy hogy még pontosabb legyek: rereakcióblogot írok most.

Elsőnek is, köszönöm a reakciót, sokat tanultam belőle. Leírom most ebben a témában a saját véleményem, ami rettentően furcsa lesz. Egyrészt egyetértek a reakció blog írójával, másrészt megvédem picit Pétert is. 

A japán társadalmat átjárja egy vallás varázsa, ez a Shintoizmus, ahol például pici istenek vannak, a Kamik. Van mindennek Kamija, a hegyeknek, a fáknak, a folyóknak, sőt még a Honda gyárnak is. Ezek nem jók, nem rosszak, egyszerűen olyanok, amilyenek. Nem Feketében és fehérben látnak, de nem is csak a szürke árnyalataiban. Ezek színek. Mindenkinek meglehet a kedvence és lehet, hogy valamelyiket nem szereti annyira, de az élethez minden szín hozzá tartozik. Így szép a világ, színekben gazdagon.

Európában sajna a sötét középkor ( és főként a vallás képviselői) egy bipólusú szemléletet hoztak létre. Jó-gonosz, szép-csúnya, fekete-fehér, ördög és anyal. Ebbe a két pólusba próbálnak mindent belegyömöszölni. A gonosz: fekete, csúnya, buta. A jó: fehér, szép és okos. Érzitek a két szemlélet közti különbséget?

Na de térjek már rá a lényegre!

Ezek szerint én a következőket vagy behazudom, vagy nem vagyok elég gyarló, de még emlékszem. Emlékszem mikor kisgyerekként ültem a családi asztalnál és anyu mindig apunak szedett először. Nem volt szub, csak egy nő, aki tud tisztelni. Apu nem volt domináns, csak egy férfi, akit lehetett tisztelni.

Miért is tiszteltük? Mert tudtuk, hogy ő képviseli a nyugodt erőt, mert ha valaki bántani akart bennünket, ő állt oda, és érezni lehetett, hogy akár az életét is odaadná. Férfi volt. Pont.

Emlékszem, mikor el kellett dönteni, hogy Apu kapjon egy új kabátot, vagy én egy bicajt, Anyu kabátot vett. Nem azért, mert nem szerettek, hanem pont azért, mert mindennél jobban. Értékrendet adtak. Ezt az értéket adom én is tovább a fiamnak. Remélem sikerrel...

Valóban ma bicajt vesznek. Valóban a férfiak nem odaállnak, ha baj van, hanem sunnyognak. Elértük, hogy a gyerekek ne akarjanak felnőni, mert jobb nekik gyerekként, mert nem akarnak lúzerek lenni, mint az apjuk. Elértük, hogy a nőknek elég legyen pár üveggyöngy, ne is akarjanak valódi értéket. Elég, ha eljátszunk mindent, mert ezek szerint már kevesen emlékszünk.

De azért látok mindig pici reménysugarat kikandikálni a sok felhő közül. Látom, hogy páran emlékeznek. Pár olyan ember is, aki túl fiatal ahhoz, hogy átélje ezeket a dolgokat. Talán azért, mert a génjeinkben is maradhatott morzsányi emlékezet...

József Attila pár sorával fejezem be a gondolatom, mert csak... :)

...Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve

nézem, amit meglátok hirtelen.

Egy pillanat s kész az idő egésze,

mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,

öltek, öleltek, tették, ami kell.

S ők látják azt, az anyagba leszálltak,

mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.

Enyém a mult és övék a jelen.

Verset irunk - ők fogják ceruzámat

s én érzem őket és emlékezem...