A Férfi addig él, míg vágyik...

A Férfi addig él, míg vágyik,

A Nő míg vágynak rá..

Régóta nézelődök ebben a sötét erdőben. Látom a lelkek bolyongását. Látom ahogy test a testtől megoldást vár. Látom, hogy a remény mikét teszi vakká embereket és a sok sok csalódás hogyan veszi el a szemek csillogását. Opálos szemmel és hideg testtel egyezségeket kötünk. Te úgy csinálod, mintha vágynál rám, én úgy csinálom, mintha szót fogadnék. Még bilincset is rakhatsz rám, hogy láthasd mennyire a tiéd vagyok, de ha kimondok egy szót, akkor nem. Akkor elengedsz és nem kell szót foganom. Jó? Jó!

Vannak itt címkék szép számmal. Domok, Dominák, Szubok. Bizonytalankodók, Hol ezek hol azok. De az alap vágy ugyan az. Vágyni és vágyottnak lenni, szeretni és szeretve lenni. Szemek csillogására vágyunk, arra, hogy úgy nézzenek ránk, mint még senki.

Ehhez viszont adni kell, adni nagyon sokat. Adni, hogy kaphassunk. Persze a sok csalódás óvatosságra int. Tapogatózunk, üzletelünk. Adom magam önzetlenül, de fektessük le a szabályokat előre, írásban. Szófogadó leszek neked minden körülmények között, kivéve, ha azt mondom „búbosvöcsök”. Jó? jó!

„Az igazi ellenséget ott találod, ahol soha nem keresnéd...”. Vágyunk arra, hogy irányítsunk, vágynak arra, hogy irányítottak legyenek, de az agy ravasz. Elhiteti velünk, hogy elég az illúzió. Elég úgy csinálni, mint ha. Úgy átadni, hogy bármikor visszavehessük. Semmi gond ezzel. Hisz, ha mindenki csak játszik egy baszásért, életveszély lenne nem ezt tenni. Ugye? Jó így? Jó!

Elindítunk egy negatív spirált. Baszunk üveggyöngyökért és ha valaki másként teszi megkövezzük. Lassan mindenki beáll a sorba. Így az erdő már tele van kanapélovagokkal és sűrűn baszott hercegnőkkel. A szerelmet pedig agyonütik mihelyt meglátják, hisz nem illik a sötét erdő szabályrendszerébe. Nem kell a fény! Vakít...

Köszönöm a zöld szemed csillogását és a könnyeid fényét... Élek és élsz.