Olvastam blogokat székekről, asztalokról, egzisztenciákról. Mindenki elmondta a „frankót”. Én ezt a kérdéskört kicsit más oldalról szeretném megvilágítani. Természetesen a „nem igazságok vannak csak vélemények” elv figyelembevételével.
Mi is az a fejőszék?
Anno, mikor az asszonyok hajnalban kimentek megfejni a tehenet egy egylábú széken ültek, fejőszéknek hívták. Mégsem borultak be állandóan a tehén alá, mert volt egy titkos fegyverük, a saját két lábuk. ez a három pont adta a stabilitást, a fejő szék egy és a nő két lába. Igaz, nem lehetett nyugodtan hanyatt dőlni, mert az egyelő volt a tehén alá gurulással. Figyelni kellett és ébernek maradni. Ha ez megmaradt elég volt egy külső biztos pont a stabilitáshoz.
Valaki régen azt mondta: Mutassatok nekem egy stabil pontot és kimozdítom helyéből a földet. Nem azt mondta, hogy adjatok három vagy több stabil pontot, mert henyélni szeretnék…
Egy kapcsolat nem akkor kapcsolat, ha két stabil széket vagy asztalt egymás mellé teszünk. Mert akkor létezik két „ÉN” és nem születik meg a „MI”. A „MI”-t közösen tudjuk felépíteni.
Ha közös szándék és akarat van, akkor mindkét fél hozzáadja a saját „lábait” egy közös bútordarabhoz és felépítik azt együtt. Ez a feltétele hogy kialakuljon a „MI”, ami sokkal több mint csupán két magányos „ÉN” egymás mellé pakolva....
A titok egyszerű. Nem hanyatt dőlni. Hanem hozzá tenni a magunkét és dolgozni rajta. Minkét félnek. Ez adja a “MI” stabilitását. Ezt felejtik el sokan.
„...Majd én verem a lelket beléd,
magányos senki sem maradhat.
Adom a végtelen erőm felét,
Időt a gyógyító szavaknak...”
Következő blogomban arról fogok beszélni, hogy ki milyen lábakat tud egy ilyen bútordarabba beleadni, természetesen a szubjektivitás és részrehajlás jogát fenntartva magamnak.
Hozzászólások (0)