Cápakönnycsepp...

„...és a cápának vannak könnyei
és végigfut az arcán
De a cápa a vízben él
így a könnyeit nem láthatja senki

A mélyben magányos,
sok könnye hullik
és ettől lesz a víz
a tengerekben sós...”
/Rammstein:Haifisch/

Megint csak értelmetlenül csacsogok. Ne is figyelj rám! Lapozz tovább... mindkettőnknek az a legjobb. :P

Lehet, hogy aki lát egy picit és nem csak betűket tanulta meg összeolvasni, az már kezdi sejteni, hogy ezeket a blogokat nem nektek, hanem talán önmagamnak írom.

Az életem során sok mindenen keresztül mentem, örömön, bánaton, szerelmeken, csalódásokon, fájdalmakon, haragon. Vesztettem és nyertem. Minden jó dolgot élveztem, a rosszak ellen meg kiépítettem egy egy pajzsot. Hatékonyak, szinte áttörhetetlenek, akárhogy is támadják őket, minden lepattan róluk. Ez lettem. Akik ismernek nagyon erősnek tartanak. Igazuk is van. Kell az erő ennyi pajzs cipeléséhez. De már egyre inkább nehéznek érzem őket. Távol is tart tőlem mindenkit. Azt gondoltam ez így van jól. Tévedtem. Most elkezdtem lerakni őket, hagyom, hogy támadjanak, üssenek, sebezzenek. És mosolygok...

Egyre kevesebb a felesleges súly, amelyik pajzsomat támadjátok, az lerakom. Hisz ami bennem értéke, az gyémánt, azt nem lehet megkarcolni sem, csak fényesíteni. Ami meg sebezhető, az ami nem jó bennem, azt meg hagy verjétek szét, hagy pusztítsátok el. És mosolygok...

Nem kivédekezem a fájdalmat, haragot, félelmet, hanem átélem és hagyom, hogy tisztítson és építsen. Mint ahogy eddig tettem a pozitív érzelmekkel. Átéltem elmúltak, negatívok pedig ott halmozódtak bennem a pajzsaimnál és már nagyon nehezekké tették őket. Most átélem őket, átengedem magamon. Egyre könnyebb vagyok, mégis egyre nagyobb a súlyom. Nem cipelek fölösleges terheket, erőm sokszorosa lett.

Felszabadító súlytalanság: pucéran lenni, pajzsok és páncél nélkül. Mégis most lettem sérthetetlen. Szeressetek, utáljatok, simogassatok vagy üssetek. Mindegy én megköszönöm, mert segítetek letenni a terheimet.

Nem vagyok keményebb, mint te, csak hajt a vér, az örökölt vér... :P


„Csak néhány fény
És az országúton az autó rohan velem
Ez az életem ez az életed

Csak néhány kéz
Csak néhány kéz marad a sokezerbõl, aki segít
Aki segít neked aki segít nekem

Kemény vagyok
Ezt mondod, és te ezt gondolod rólam
Ez így igaz ez így igaz

Azt mondod, jó nekem
Jól van, én elhiszem, de nem tudsz mindent
Félek félek
Hogy gyakran én is félek

És hogyan tovább?
Volt már siker és volt már elég bánat
Kinek kiáltsak? Kinek kiáltsak?

Gyakran indulok szorongással telve
Mint aki vissza se tér
Nem vagyok keményebb, mint te
Csak hajt a vér, az örökölt vér

S ha valamelyik utamról vissza se térek
Hidd el, te akkor is mindig érezni fogod
Hogy veled vagyok veled vagyok”

EDDA