Annak idején írtam egy blogot, szerintem nem jelentettem meg. Arról elmélkedtem, hogy a Szén két állapotában fordul elő a természetben. Egyik a grafit, másik a gyémánt. Mindkettő szén és csak a belső kristályszerkezetében különbözik. De ez a belső piciny különbség hatalmassá nő a külső tulajdonságoknál. A grafit terhelésre, csiszolásra porladni kezd, a gyémánt ragyogni…
Kaptam nemrég egy levelet. Meglepően tisztelettudó volt. Sok levelet kapok, ilyet is olyat is. Nem igazán szoktam túl sokat belegondolni egyikbe sem. Nem kezdek meséket gyártani és túllihegni. Láttam sok embert elporladni pár levél után. Ő viszont elkezdett csillogni és minél több terhelést kapott annál jobban, nem tört, nem porladt. Alázatos volt, tisztelettudó, de kemény. Csillogott, és azt az erőt mutatta meg nekem, amit csak az igazi szubok képesek. Hisz a legtöbb erő a saját egónk legyőzésére kell, hogy a másik ember örömét szolgálva találjuk meg a sajátunkat. Más kultúrát képvisel és amit sok mindenkinek még csak elmagyarázni sem lehet, az neki természetes és belülről jön.
Gyönyörködöm a csillogásában. És terhelem, csiszolom, mert az ő léte a csillogás. Csiszolás nélkül nem képes megmutatni az igazi lényét, de kevés anyag képes a gyémántot csillogóra csiszolni.
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.
Hozzászólások (0)