Most

Azt mondják, minden szakítás a lélek piciny halála. Lehet ez is, de nem feltétlenül ennek kell lennie. Mi is fáj?... Az, amit kaptunk a kapcsolat alatt? Nem, hisz azért míg élünk hálával tartozunk. Akkor mi fáj?... Az elvesztett álmok tépik a lelkünket és teszik könnyessé a szemünket. Az, amit szerettünk volna megélni, de nincs már rá lehetőség. A jövő fáj és nem a múlt és úgy érezzük kibírhatatlan a jelenünk.

Mit lehet tenni?

Hála és a hit gyógyítja sebeinket. Nem a száj, hanem a szív hálája és hite. Rá kell jönnünk, hogy ha valakitől kapok egy ajándékot legyek hálás és ne gyűlöljem, amiért nem kettőt kaptam. Hála az ajándékért és nem veszteségérzés a meg nem kapottért. Mindenkivel okkal találkozunk és okkal válnak el az útjaink. Isten, manitu vagy az evolúció okkal rakott bennünket így össze. Minden ajtó lezár egy szobát, de kinyit egy új szintet.

Fejlődjünk, tanuljunk, érezzünk, szeressünk. És itt kell a hála mellé a hit. Hit, hogy minden felhő el tud vonulni és kibújik mögüle a nap. Mosolyogjunk és merjünk kimenni a napra. Ne azon siránkozzunk, hogy mi van, ha új felhő jön? Hisz jöhet, felhők fölött mindig süt a nap és várja türelmesen, hogy rád süthessen. Addig táncolj, míg szól a zene! Most napozz, ha süt a nap!

„Ha a tanítvány készen áll, mindig megjelenik a mestere” 😊