Mese egy vadászatról... :)

A farkas hátát ezüstre festette a sok megélt kemény tél. Ereje, akarata megacélosodott az idők során. Jó vadász hírében állt. Most vadászni indult. Nesztelen léptei lágy nyomot hagytak csupán a frissen lehullott hóban. Nagyokat szimatol a levegőbe, préda illatát kutatja. Érez is valami édes illatfoszlányt a messzeségben. Mosolyra húzódik a szája, ami külső szemlélőnek inkább vicsorgásnak tűnik és akik nem ismerik, megrémülnek tőle. A Farkas más csak ilyen...

Követni kezdi az illatot. Tudja pontosan, erőssége a kitartás és az akarat. Képes napokig futni a préda nyomában és ha közel kerül, még van ereje gyorsítani is. Erősebben érzi a bódítóan édes illatot. Egy Nyuszikát sodort útjába a végzete…

A Nyuszika sokáig nem sejt semmit. Majd valamiért remegni kezd. Riadtan kapkodja tekintetét, minden faág reccsenésére, a fákról lehulló hó tompa puffanásaira. Érez valamit. Szaporázni kezdi apró lépteit, lélegzete felgyorsul...

Az Ordas látóterébe került áldozata. Látja törékeny kis alakját, remegő lépteit. Szinte szájában érzi a friss fehér húsból kibuggyanó vér édes ízét. Megvagy Nyuszika, nincs menekvés…

Már csak egy ugrásnyira van a törékeny kis préda, az izmai megfeszülnek. Rohama lehengerlő…

Aznap este, mikor a Nyuszika vörösboros farkaspörköltet vacsorázik kovászos uborkával. Elnyúlik kényelmesen a puha, meleg farkasbundán és elgondolkozik picit. Szinte sajnálom ezeket a bolond Toportyánokat. Önhittségükben azt hiszik szegények, hogy ők vadásznak… 😊