Vér és könny.

Ezt a blogomat csak nagyon erős idegrendszerrel érdemes elolvasni. Vér lesz benne és könnyek, és nem az, mikor a nagy hévben kicsúszik a tampon :P. Természetesen lesz benne önátadás és boldogságkeresés is, de nem mindenki fogja érteni. Talán nem is mindenkinek szól. Fussunk is neki!

Sok helyen jártam a hosszú évek alatt. Láttam felfoghatatlan gazdagságot és szegénységet, nem csak anyagi értelemben. Meghívtak egy országba ölni tanítani. Azt az emberiség soha nem tudja elég jól csinálni. Mellette gyógyítani tanultam, mert olyan elbaszott vagyok, hogy mindig keresem a másik pólusom. Talán itt is azt teszem...

Bárhova megyek, szeretek láthatatlanná válni. Ezt legkönnyebben úgy érem el, ha leülök egy kapu lépcsőjére és megvárom, hogy az utca újból felvegye a fehér ember nélküli ritmusát.

Láttam kutyákat hajnalban véres szájjal és tépett bundával hazatérni a majmokkal folytatott éjjeli csatából. Szántóföldön egy feketére barnult rongyokban lévő 4 év körüli kisgyermek vakitó kék szemét. Arcomba toltak megcsonkított kisgyermeket pár bakfist könyörögve és a kisgyermek szemében boldogságot láttam. Az ő áldozata miatt ehetnek a testvérei, miatta élhetnek. És mellette egy buddhista szerzetes szállt ki a fullextrás toyota terepjárójából. A nyugatiak vették meg lelki békéjüket.

Megcsodálhattam a pagoda építészetet, amit már úgy ahogy én már senki nem láthat, hisz egy földrengés pár hónappal azután földel tette egyenlővé. Láttam halottégetést éreztem illatát és ahol már nincs fa, ott, hogy miként etetik meg a halottaikat a sasokkal. (Mi a kukacokkal szoktuk… :P)

Láttam kaotikusnak tűnő közlekedést karambol nélkül. Hisz ott senki sem hátra tekinget, azért felel, ami előtte van. Csak azért.

Világot láttam és láttam a világot…

"A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély."