Másfél év emlékére...

Másfél év emlékére...

Fél éve nem írtam blogot (sokak örömére, kevesek bánatára :P). Nem volt, amit kiírjak magamból. Most van.

Másfél éve megismerkedtem itt a „kis nyuszikát”, majd „Hóvirággá” változott és végül „Hótündér” lett nekem. Ahogy ez a folyamat zajlott egyre inkább nem érdekelt más. Talán megszerezte a szívem egyetlen kulcsát. Szép órákat voltunk együtt, virtuálisan összeköltöztünk 24/7 be, havonta többször személyesen is élvezhettük társaságát (IS). Nem is akartam, senki másra időt áldozni. Neki adtam minden percet, amire lehetőségem volt és hálás vagyok minden percéért. Most vége.

Miért? Mert az élet már csak ilyen. Súlyos betegséget diagnosztizáltak nálam. Ő fiatal, neki jövő kell. Döntött. Fájdalmas, kegyetlen, de érthető. Én pedig most a gondolataimba mocsarába süllyedtem. Talán törölnöm kellene mindent, ami ide köt, talán ki kellene írni magamból mindent? Nem tudom…

A gondolataim menekülni akarnak, innen, mindenhonnan. De a vérem mást mond, a harcnak nem akkor van vége, ha földre kerülünk, hanem akkor, ha ott maradunk. A hülye makacs Toportyán lehet, hogy nem képes lent maradni? Kiderül napokon belül.

A The Grey (Magyar címe: A fehér pokol) filmben lévő idézetet hallom a fejemben. Az eredeti címe ( A Szürke) jobban kifejező, szerintem aki a magyar címet adta neki, nem nézte meg a filmet 😊. Gyönyörű farkasok vannak benne és rengeteg rejtett tartalom.

„Még egyszer harcba szállok,
Megvívom az utolsó nagy csatát,
Ma élek, és meghalok.
Ma ÉLEK, és meghalok...”

U.I: A harc még dúl benne. Nem tudom, hogy maradok, vagy megyek. Azoknak a kedves ismerőseimnek, akik olvasgatták anno a blogjaimat tanácsolom, ha valamelyiket szeretnék megőrizni, mentsétek le. Akik pezsgőt bontanának, ha eltűnnék, pedig azt, hogy ez se az ő döntésük lesz. 😊

Köszönöm annak a pár embernek, akiktől kedves szavakat kaptam itt létem alatt, hálás vagyok értük.