ZUHANÁS A SEMMIBE…

ZUHANÁS A SEMMIBE…

Ez sem ide tartozik, de én már csak ilyen vagyok, beszélek hol össze, hol vissza…:P

Mikor felvitt a gép és álltam az ajtóban, tudtam, hogy egy lépés választja el a biztosat a bizonytalantól. Lábam előtt szörnyű mélység volt. Döntenem kellett, lépek egyet és akár meg is hallhatok, vagy leszállok a géppel együtt. Ugrottam zuhanni kezdtem a semmibe, a hatodik másodpercben már 180-nal zuhantam. Euforikus érzés, élet és halál között száguldani. Majd meghúztam egy zsinórt, egy erős rántás, nyílt a kupola. Alattam a nyári táj, néztem, lebegtem a föld felé és nem is tudtam mit érzek, csak mosolyogtam és nem bírtam abbahagyni.

Láttam az arcokat, láttam azokét akik velem ugrottak és láttam azokét akiket a gép hozott le. Ők később leszereltek, mert azt a tartást és erőt, amit mi megkaptunk, azt ők nem birtokolták.

Mindent el lehet játszani, lehet a szalmabála tetejéről, vagy az asztalról ugrálni. Ugráltam én is gyerekkoromban, de maximum összetörtem magam egy párszor a semmiért. Van, amit nem lehet eljátszani, van mikor nem lehetünk biztonságban, mert az elveszi a valóságot, elveszi az euforikus érzést. Ugrani érdemes a semmibe, de csak olyannal, aki képes ejtőernyő lenni. Ugrani és bízni az ejtőernyőben. Ez a kulcs. De asztalról ugrásnál nem bír kinyílni az ernyő....


"Élő csipesz, lóg a trapézen
a férfi fejjel lefele,
foga közt kettős tárcsa, mintha
mágneses nyelvet öltene.

A vonzás túlsó pólusán függ
s forog a nő – feszül a száj!
Micsoda csók! – Köztük csupasz tér,
tömör csönd s véletlen halál.

Micsoda egymásrautaltság
leng itt ég alatt, föld felett,
micsoda gyakorlott makacs vágy
ment s kockáztat két életet!

Milyen figyelemben forognak
s mily fegyelemben, tudva: csak
együtt szállnak, ha egyikük vét,
mindketten aláhullanak !…

Ó, ha így tudnánk összefogni
egymásra bízott szeretők,
mintha folyton fönn-szállva, mintha
folytonos zuhanás előtt!

Ó, ha közös dolgok tevői,
így tartanánk egymást, ilyen
végzetes bizalommal egymás
fogában s idegeiben!

Ezrekbe fogódzók, ha hittel
mondanánk, mint ők odafönn
élik, hogy: a másik ügyéhez
egész létemmel van közöm!…

Forog, forog a nő a férfi
foga közt – tompul a zene,
csak dob kopog. – Valami gyors vég,
bármi föloldás kellene!

No most!… Földet ér a mutatvány.
Fönt már a taps függönye leng.
S ők ketten egyetlen groteszk bók
szobrában állnak idelent."

/Garai Gábor: Artisták/