Sztereotípiák...vagy hogyishívják...:D

Sztereotípiák...vagy hogyishívják...

Csak filozofálgatok, biztos elgurult megint a gyógyszerem…

A sztereotípiák egy igen rosszul értelmezett jelenség, tévesen előítéletnek mondják, de inkább utóitélet és egy találkozásnál életet menthet az egyszerűségével. Annak idején, ha egy kardfogú tigris megette a szomszéd barlang lakóját, majd megláttunk egyet, nem gondoltuk azt, hogy tiszta lapot kellene neki adni, mert lehet, hogy ez az egyed vegetáriánus. Így éltünk túl. ez rögzült mélyen belénk.

Ha találkozunk itt valakivel, szintén ezt a hasznos kis protokollt kezdjük futtatni. Először mindenki „EZ EGY …” lesz. Ez egy domináns, ez egy sub, ez egy barom, ez egy nagyképű. Legtöbb esetben nem is megyünk mélyebbre. Megelégszünk a hirtelen ítéletünkkel és azt rávetítjük a másikra. Ez gyors. Nem kell energiát fektetni a másik megismerésére, hisz ő csak egy…. Nincs időnk, nem adjuk a másiknak a figyelmünket.

Nem akarjuk a másikat megismerni, viszont vágyunk rá, hogy valaki bennünket meglásson. valóban így működne ez?

Ha időt szánunk a másik emberre, kezd átalakulni az „EZ EGY….”. Kezdjük meglátni, hogy a másik is egy bonyolult és szép jelenség, aki teljesen egyedi, nincs belőle több ebben az univerzumban. Ekkor „Ő” lesz belőle. Ha ide eljutunk, megjelenik az „ÉN” relációja is. Kezdetben ÉN és Ő, majd ÉN és TE. Ezen a ponton hajthat fejet valaki valakinek. De képes ez a dolog még tovább fejlődni. Ha az ÉN és TE jól működik, idővel megjelenik a MI, aminek mindketten fejet hajtanak.

Az egész folyamat kulcsa, hogy képesek vagyunk-e a saját agyunk egyszerűsítő játékán felül emelkedni és rá szánjuk-e a másikra azt az értékes kincset, mely csak fogy és sohasem szaporodik, ez az IDŐ.

Amikor rajzolni tanultam, ott jöttem rá, hogy nem rajzolni nem tud az ember, hanem látni. Nem azt látjuk, ami valóban ott van, hanem amit tudni vélünk arról a dologról. Ezért nem is vagyunk képesek lerajzolni azt, csak a véleményünket csikarjuk a papírra. Saját magunk útjában állunk.

Neked, aki ezt olvasod, én is egy Férfi/dom/faszkalap/stb.. vagyok, pont azt vetíted rám, amit mástól láttál, másnál tapasztaltál. Mások bűneiért kapok néha hideget, meleget. Tudom, hogy ez egy természetes jelenség, tiszta lapot sem adunk egy „Egy..” nek, mert úgyis olyan, mint a többi…

Pedig belőlem csak egy van, a többiek sokkal többen vannak... :P

„- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...”

/Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg/

/Ajánlott irodalom elvetemült filozófusoknak: Martin Bubber: Ich und Du/