DDLG, cukold meg a kuglóf

(Reakció erre: Ket kibaszott fetis)

Szeretek törődni másokkal. Sokszor kurva nehéz, de amikor magamra maradok kiüresedik körülöttem minden. Ott állok egymagamban és nem tudok mit kezdeni a helyzettel. A faszé kell nekem magammal bármit is kezdenem?

Beleült az ölembe. Két copfal, kisiskolás jelmezben. Azt kéri szólítsam lányomnak és simogassam a blúzába benyúlva és a szoknyája alatt...

Bazmeg még gyerekem se volt, de tudom, hogy sose csinálnék ilyet! A gyerekek sokkal jobban levágják a helyzetet, ha még nem is tudják megfogalmazni az érzéseiket.

Mi felnőttek kurvára megtudjuk, csak közben az illem és elvárások belekényszerítenek azokba a szituációkba, amikor őrjöngve bebasznád a másik fejét egy féltéglával, de mégis elnézően mosolyogsz a környezetedre.

Hogy jó-e törődni másokkal? Lehetséges-e így törődni? Amikor ennyire szembe megy a jóérzéssel és azzal az alapvető lételememmel, hogy soha a büdös életbe nem bántsak senkit?

Talán. Ha sikerül ketté választani a kettőt. Azt, hogy ha tudom nem ott ragadt, nem az a szintje. Csak valamit nem kapott, nem élt meg az életben, és így csapódik le a kis lelkében. Így pótolja be az űrt, amit talán a szülői „szarok bele” mentalitás hagyott benne.

Kb. olyan lehet mint amikor felöltöztetnek nőibe, és belenyomnak egy 500-ast a combfixembe. Attól még, hogy tudom, sem ez, sem az nem vagyok, valahol élvezem.

Az biztos, hogy ehhez szerintem több átélés kell mint amikor lovaglópálcával és sarkantyúval körbenyargalja az ember a kertet, miközben sikongatnak rajta: Gyííí kis lovacskám, gyííí te pejkó!

Párszor baszták a páromat előttem. Jó volt. Jó volt mert szerettem látni ahogy élvez. Szép volt és élvezett.

Párszor megdugták nélkülem. Még az is kiakasztott amiről tudtam, de nem voltam részese, amikről meg nem tudtam, azért egyenesen szétbaszott az ideg.

Későbbiekben sokat elmélkedtem mi volt a lényegi különbség, és arra jutottam amikor tudtam róla az igazából olyan volt mint személyesen átélni. Talán máshogyan izgalmas, de izgalmas. A személyes az látványos és visz az áradat. Amikor nem vagyok ott, akkor örülök, hogy jó neki és felemel az önzetlenség szelleme. Kapok majd cserébe kuglófot.

Vagyis inkább kuglófaszt. Mert sajnos az volt. Elveszett a remény az önzetlenségre. Az egész átfordult egy visszaélés, lealázós helyzetbe. Az ismeretlen idegen helyzetekről meg már nem is beszélve. Az nettó kihasználás és a személyem semmibe vétele.

Hogy mi a közös a kettőben? Fogalmam sincs. Talán az, hogy nekem kell a "kicsi lányom" elengednem egy kiadós baszásra... De az biztos ezek a legsarkalatosabb pontok amit csak elképzelhetek. Az első arra „kényszerít”, hogy olyat tegyek amit alapból sose tennék meg, a második meg kikezdi az összes bizalmam és önzetlenségem.

Alapból nem gondolnám bármelyikre is vágyok, de el tudok képzelni egy olyan lányt, aki néha kislányos, és úgy szeretgethetem. El tudok képzelni egy olyan hölgyet aki mással is szeret kibontakozni, de nem vagyok féltékeny.