Tengernyi felelősség

Joe nem volt mindig tengerész…
Fiatalabb korában a csendes, sekély vizet kedvelte...a tisztát, ahol látja , hogy a lába hova lép…
A változást egy szellő hozta, ami kisodorta a csónakját a mélyebb víz fölé...először megrémítették a hullámok, a sötétebb víz, az alatta megbújó rejtély… de a feltörő érzései egyre kíváncsibbá tették...
Szeme kitágult, lélegzete gyorsult… fejét felcsapva mellét a szélnek feszítve, egyre csillogóbb szemekkel nézett a messzeségbe…
Elkezdte vágyni a tengert, a mélységet.
Attól fogva a mély víz rabja lett...ha tehette, hajózott, sőt, kezdte a viharokat keresni. Vágya lett a veszély…
Vihar előtt, induláskor a partról a tengert fürkészve, szétnézett… nem volt egyedül...mások is készülődtek…
A vízen a kifutó hajók néha összeértek...általában szó nélkül segítették egymást, tudták miért indulnak. Számíthattak egymásra, egy vágy vitt mindenkit előre. Voltak akik visszafordultak, voltak akik elsüllyedtek…
Joe maradt. Sokat volt a vízen. Megszokták, megkedvelték. A tapasztalatait továbbadta, barátságos, segítőkész volt. Idővel szinte mindent megélt.
Állandó társa is lett. Mary másért kedvelte a tengert...Ő szívesen merült… a végtelen mélységet kereste, a rá nehezedő nyomást, a kiszolgáltatottságot, ahogy a víz kiszorítja belőle a levegővel együtt minden akaratát…
Joe az érzelmeit nem adta könnyen.. de aki figyelte őket, látta, hogy Mary mentőkötelét Joe nem csak tartotta, hanem a kezére is hurkolta…

Amikor megtörtént a baj, Mary nem Joe -val merült…

Joe továbbra is járja a tengert.., állandó társra nem vágyik. Kíváncsiskodókat, kirándulókat, közös útra vágyókat segít...hisz úgy is arra jár...Figyelmes, megbízható, szereti azt, amit csinál.

Állandó társ, aki bízik benne, aki kezébe adja testét, lelkét, hatalmas felelősség. Nem tartja már alkalmasnak magát rá…
Maryvel történtek után főként nem érti, hogy merik sokan, mások életét hozzáértés nélkül kézbe venni…

Joe kitalált, de aki a történetből magára ismer, az szégyellje magát.