Saját dugámba dőlés

A képlet számomra letisztult.

Sokszor írtam már arról, hogy megkülönböztetem a domináns jellemvonást, ami többé-kevésbé állandó lehet az emberben, és a Domságot, mint a szexuális életben betöltött szerepet. Ez utóbbi számomra viszonyfogalom, azaz két ember kapcsolatát írja le, és leginkább a Domság kiérdemlendő, kiérdemelhető.

És ím, hát mostanában örülök, ha élek. Vagy legalábbis örülnék neki. Látom magam, a vágyaim. Most elsőször is pihensére, szabad időre vágynék. És érzem magamon, hogyha ezt elérném, akkor jönne keményen a második kör: elkezdene gőzerővel felhiányozni nekem az élmény, az izgalom, kaland, a minőségi élet. De most még ezek is hagyjanak békén...

Hogy jelen esetben szimplán életre vágyom, nem pedig minőségi életre, az bizony egy elég erős látleletet nyújt.

Mivel az állandó éjszaka mellett gyakran még a családból is kívülállónak érzem magam, jelenleg egyszerűen érdemtelennek érzem magam Domnak lenni. És kivételesen azt kell mondjam, ez most független a visszajlezésektől. Ami egyébként a karácsonyi meg szilveszteri rövid szünetben nagyon jó volt... Megnyugtató és reményt adó...

De egyszerűen én nem érzem azt, hogy képes lennék elérni legjobb, autentikus énemet. Ez erősít meg most abban, amiről korábban már írtam, hogy ideje a szünetnek, sőt a törlésnek is.

Ez a belátás viszont optimizmussal tölt el. Mert látom az egész végességét, Magamban már régebben februárig adtam a helyzetnek egy kifutási időt, hogy helyreálljanak a dolgok. Február végéig hajlandó vagyok még bő nyállal szopni, mélytorkosan, jókislányosan. De ha február végén sem látom azt, hogy hamarosan helyreáll a világ egyensúlya (vagy legalább a muinka-magánéleté...), bármennyire utálok is, azt hiszem, elkezdek majd új munka után nézni.

De azért még mindig van abban bizodalmam, hogy lesz itt még jóvilág, még akkor is, ha a december közepén beígért két kollégából konkrétan 0 darab jelent meg januárban...

És ez számomra előre vetíti azt is, hogy március-április táján remélhetőleg visszatérek. Azuritként, vagy új reggel, még ízlelgetem. De remélem, megint sok közlendővel és mesélni valóval...

Addig is egy elköszönés még, és egy utolsó hangulatzene. :)

"Unatkozom. Kérem a köpenyem.

Mielőtt bármit elkövetnek,

gondoljanak a rózsakertre,

vagy még inkább egyetlen rózsatőre,

egyetlen egy rózsára, uraim."

(P. J. - Sztaveogin elköszön.)

Hangulatzene Remélem, szívbéli taps. Fények le.

(U.i.: Hatalams köszönet a fejlesztőknek a blog letöltése gombért, ami ki tudja, mióta van meg, de most boldogan használtam....)