Irodalom

Azt kérdezted tőlem privátban, mitől lesz valami irodalom, majd töröltél, mire láttam a kérdésed. Ezért -bízva a Pixi világának örvény-természetében - itt válaszlok neked, hátha visszatérsz.

Mivel a fogalom jól taxonomizált, ezèrt valószínűleg az arisztoteliánus heurisztikát érdemes alkalmazni: megragadjuk a fölöttes fogalmat, majd megadjuk azt az egyediséget, amiben az adott dolog eltér a vele egy szinten lévő, hasonló fogalmaktól.
Az biztos, hogy az irodalom az egyik művészi ág. És innen válik behézzé a kérdés: mi a művészet?

Azt hiszem a művész az az ember, aki sajátságos világlátásának köszönhetően képes a valóság összetett szövetében meglátni olyan dolgokat, amik lényegesek. Valami attól válik lényegessé, akkor válik méltóvá kimenétsre a feledésből, ha a felismerés túlmutat önmagán, és valami univerzálishoz ér el. Ez által más számára is megtapasztalhatóvá, megélhetővé válik. És itt mindegy is, hogy maga a felismerés valami tökéletes evidens, (például egy nemzeti hős hősiessége), vagy valami rejtett (például egy hangulat egy teljesen átlagosnak tűnő reggelen*). A felismerés mindig tartalmaz valami általánost. Nem a éppen az a reggel a lényeges, ami egyszer volt és elmúlt, hanem az a hangulat, amit bárki átélhet. Nem Akhilleusz a lényeges, aki egyszeri, hanem a személyisége, ami hőssé tette, és amilyenné más is válhat, valamint a tette, ami hőssé emelte, és amihez hasonlót más is megcselekedhet.

Néha a művészemberek alkotó tevékenységbe fognak, ami során kifejezik ezt a belátást. Itt most azt hiszem mindegy is a művész sajátságos motivációja az alkotásra. Ha megvan az a sajátos üzenet, és megvan a hatásos kódolás, akkor megszületik a művészet. Ebben az értelmeben én hiszek a művészi alkotás nélküli-, vagy másként mondva a szándék nélküli művészetben. Egy táj esztétikája miatt lehet szándéktalanul is "festői". Egy egyszerű reklámszöveg képes szándéktalanul olyan mélyebb tartalom szállítására, amely művészi szintre emeli a megélést. Ilyen a híres pentameter, amely éppen a szerelem játékos hangulata miatt válik felismerhetővé: "Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő". Vagy egy egyszerű teherautó-ponyva reklám szándéktalan művészeti alkotássá vált, amikor Tóth Kriszta megváltoztatva annak kontextusát, a kötete címévé emelte a "Síró ponyvát".
Itt persze problémává válik, hogy a kódolás elősegíti-e megértést, vagy hátráltatja. De éppen ettől válik az egyik alkotás művészetté, a másik nem. Persze bonyolítja a helyzetet, hogy a művészet a valóságban, a hétköznapi létben kezdődik, majd a művészeti alkotások, mint szállítóeszközök tematizálódnak: kurátorok és szerkesztők, befogadók és kritikusok szortírozzák a művészi tartalmakat, ameynek csak kis része válik az akadémikusan is elismert művészet részévé. Ez egy nagyon komplex folyamat, a csatornázáshoz nem is igazán értek. Így ezekről a szűrőkről már kevésbé tudnék hiteles véleményt alkotni. De ezt a problémát most kikerülöm azzal, hogy arra kerestük a választ, mitől válik valami művészetté, és nem arra, mitől válik valami akadémikusan elismert művészeti alkotássá.

Hát így hirtelen ezt tudnám rá válaszolni. Jól-rosszul. De legyen ez a genus: a művészeti alkotás az, ami üzenetként a valóság egy lényeges részére hívja fel a figyelmet olyan módon, hogy az elősegíti a befogadást.
Innentől a species: az irodalom az, amiben a szállíás elsődleges anyaga a szöveg nyelvi alakzatai. Ez mondjuk elkülöníti a slágertől, ahol az elsődleges szállító a zene. Vagy a színháztól. Ahol a színjáték legalább olyan fontos, ha nem fontosabb szállító eszköz. Azért még vizsgálhatók határterületek, (például egy újságcikk nem feltétlen művészet, mert nem törekszik az önmagán túlmutatásra, de ettől még lehet művészi). Első blikkre úgy tűnik, működik a diszkriminatív elv.

Remélem olvasod, és hozzáteszed majd a véleményed.

Vigyázz magadra utadon.

* https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=7490

https://www.youtube.com/watch?v=0jsCwZ1m_8A