Ambientálé

Izgalmasan indult az új év, és egy régi, talán gyerekes vágyam sikerült majdem tökéltetesen megvalósítani.

Kisebb koromban, ha mentünk valahová, mindig céllal mentünk. Ha ritkán eljutottunk is egy szállodába, mindig oda akartunk menni. Hetekkel azelőtt már készültünk, mert nyaralás...
Kamaszkorom óta vonzott a gondolat, hogy egyszer csak megyek, és megállok egy nővel egy szállodánál, ami épp útba esik, átszeretkezzük az éjszakát, és megyünk tovább. Vonzott az egész esetlegessége, szabadsága és spontanietása. És ebben a vágyban benne volt a viszonylagos jólét sejtése is.

Tegnap elindultunk hazafelé, és hamarosan brutál tejködben gurult az autó. Még néhány kilométer, és ránk is esteledett. Mondta Cicamaci, hogy ő fél tovább menni, én az autópályától tartottam jobban. 20-al alig mertünk menni, nemhogy 80-al. Látótávolság volt vagy 10 méter.

Akkor megállunk, ebben az éppen itt levő városban, keresek egy szállodát, és itt alszunk. Kalanddá formálódó kényszer, Megvan a szállás, mehetünk. Egy nővel egy random szállodában egy este. Ez a rész kipipálva.

Mosollyal az arcomon autózunk hazafelé.

Első szállodás élményünk volt gyerekkel, és kiderült nagyon jól bírj. Legközelebb már nyugodt szìvvel lehet nekiindulni vele a világnak.

https://m.youtube.com/watch?v=btv1O5N343Y