Szilén természet

Lehet volt már, most épp kikívánkozik a diskurzusok miatt.

"Állítom ugyanis, hogy [Szókratész] leginkább azokhoz a szilénekhez hasonlatos, akiket a képfaragó műhelyekben látni, amint a mesterek készítik őket, guggolva, síppal vagy fuvolával a kezükben; s csak mikor kettényílnak, derül ki, hogy belsejükben istenképet rejtegetnek. "
- Platón: Lakoma. -

A szilénszoborcskák kis, durván faragott, mondhatni csúnyácska szobrok voltak. Nem vonzották a tekikntetet. Azonban ravaszul ketté lehetett nyitni őket, még ha ez első látásra nem is volt ez nyilvánvaló. És ha kinyitottad a szobrot, belül ott volt egy szépen megmunkált isten képe.

A görögök, még hittek abban, hogy ami szép, az jó is, ami jó, az helyes is, tehát ami szép, az helyes is. Így beszélhettek például szép tettekről, vagy szép istenekről. De mára ezt a szemléletet kinevetjük. Ismerjük a szép, de gonosz, vagy épp a csúnya de jó hősöket, és a ronda, de finom csokikat... Kibontakuztunk eszétikai naivitásunkból (bár mérhetően hat ránk ez a tudatalatti azonosítás...).

Én világ életemben a szilén-természettel játszottam. Szép ember sosem voltam, és aki ezért tovább lépett, azt vigye a szél. Arra törekedtem, hogy aki megnyitja a felszínt, arra egy isteni belső szépség mosolyogjon vissza.

Volt ebben önismeret, önvédelem, lehetőségi keretek... És persze, néha, amikor kevésbé kedvezett a sors, én is szerettem volna azt hinni, ha ilyen vagy olyan lennék, mennyivel könnyebb dolgom lenne megtalálni, aki szeret. Pedig nincs nagyobb titok ennél: Minden emberben van valami érték. És minden érték, mivel értékes, szerethető. Kínáld önmagadból azt, amit valóban adni vagy képest, és találd meg azt, aki erre vágyik.

Ha olyat próbálsz adni, vagy azzal versenyzel, amid nincs, csak annyi érsz, hogy nem azt találod meg, aki éppen rád vágyna. És két istenkép lesz szomorú...


És ha csak ennyit is, de ma ezt a napikultot vidd magaddal:
https://www.youtube.com/watch?v=o_TJRP7QfNM