2021. Néha kezdem magam kicsit dínónak érezni.
Most hogy itt az új év, kezdenék fejben is készülődni az ez évre kitűzött célokra.
Elkezdtem újra olvasni Mérei-Binétet, majd utána jönni fog a Cole és Cole is. Ezek voltak menők, amikor én egyetemre jártam.
Aztán persze az ember kinyitja a könyvet az első oldalon. Binét 5. kiadás, az első megjelent 1981-ben. Az se ma volt.
A Cole és Cole-om, 2006-os, azóta kamasz lett egy generáció. Oszt lehet, ezek már nem is annyira menők. Ki tudja, talán a mai könyvek már úgy kezdődnek, hogy "Első lépésben csatlakoztassuk a gyereket a Wi-Fi hálózatra, majd töltsük le a kívánt nyelvi fájlt..."
Ki tudja?
Ha esetleg van olyan tagtárs, aki most koptatja az egyetem padjait, vagy nem rég szállt ki belőle, nagyon örülnék neki, ha megbombázna egy levéllel, hogy mostanában mit szokás olvasni Fejlődéslélektan I.-II.-n. Elég baj lesz a gyereknek, hogy nevelésében érezhető lesz a görög erényetika is, kompenzálnék kicsit a modernitás felé is.
Elújságoljam neked, hogy akik a 21. században születtek, már akár nagykorúak is lehetnek? :)
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.
Hozzászólások (3)
apám, már negyedike van! húzz bele!