Kopaszodó Sámson és a nagy Ő (karcolat, épp reakcióblog)

Kopaszodó Sámson ismét az utat nézte, ki tudja hányadszor, amint végigsöpör rajta a lemenő nap fénye.
Szerette a nőt, és Lemmikki is olyan végtelen mélységben szerette Sámsont, ahogy erre csak a szív képes. Talán ezért is maradt itt ilyen sokáig.

Lemmikki szerint Sámsont neki teremették az istenek. De Sámson tudta, hogy Isten nem olyan kegyetlen, hogy párnak teremtse az embereket.
Hiszen ha valóban egyetlen embert adna az Isten, akivel megélhetjük a teljes boldogságot, ugyan mi garantálná, hogy valaha is találkoznánk vele? És ha találkoznak is, honnan ismernénk fel egymást? Mi gátolna minket abban, hogy ellépjünk egymás mellett egy sivatagi ivókútnál? Még ha találkoznánk, és egymásra ismernénk is, ugyan mi védene meg éhínségtől, a háborútól, és a halál ezer arcától, hogy egyik se ítélje életfogytig tartó nyomorúságra a másikat egy rövid boldogság után? A gondviselés nevében emberhez nem méltó rövid pórázon kellene tartania a Istennek teremtményeit, gúnyt űzve a szabad akaratból. Ha Isten jó, sosem teremt pár az embereket.

Ha nem isteni gondviselés, ugyan mi lehetne záloga e kizárólagosságnak? Minden ember meg van arról győződve, hogy belőle csak egyetlen egy él a világon. De ezen egyediségük kifejezésére csupán univerzális eszközök adottak.
Itt van Sámson. A legerősebb férfi a faluban, és három vadászatból egyben sikerrel jár. Kullervo is hatalmas erejű férfi, még ha kissé alul is marad Sámsonnal szemben, de ügyesebb vadász, és minden második vadászatakor szarvassal tér haza. Ha este a tábortűzhöz ülnek, ugyanazokkal a szavakkal dicsérik asszonyaikat, talán csak a sorrendjük más. Milyen aprók hát ezek a különbségek ahhoz az egyediséghez képest, amely minden ember vall magáról? Sámson megértette, ha Kullervo nem hozza el a falujába őt azon a téli napon, Lemmikki ma Kullervo fülébe susogja ugyanezeket és már szíve alatt hordaná gyermekét.

Mert azt, hogy végül is kire mondják az emberek, hogy éppen neked lettem teremtve, annak a véletlennek az eredménye, hogy kivel élik le viszonylagos boldogságban az életüket. Ha találnak ilyen felet, pogányul fekete kakast, vagy más effélét áldoznak az isteneiknek, majd megígérik, hogy örökké szeretni fogják egymást. És ez az örökké nem több annál a negyven, hatvan évnél, amit e testben töltenek. És ez a néhány évtized nevetségesen rövid idő egy olyan halhatatlan léleknek, mint Sámson.

Sámson levette a kabátját a szemöldökfáról. Elhagyta a falut, mielőtt Lemmikki visszaért volna az erődről.

https://www.youtube.com/watch?v=gNB5q5STqsU&ab_channel=Kangggchan%EA%B0%95%EC%9E%94