04.11

Kis kortól fogékony voltam a költészetre. Igazi jelentőségre persze kamaszkorom hajnalán tett szert az életemben, a rákom után. 11 éves fejjel kevés alternatívát lát az ember a halhatatlanságra - a költők és az írók életútja pont egy ilyen. Serdülésem végigkísérte a költészet, sokszor bújtam a Szepes-Szerdahelyit is, de elég tálentum nem adatott a kitörésre.

Magyar szakos is voltam, és 12.-ben egy József Attila esttel búcsúztunk a tanárunktól. Vicces volt, gyakoroltunk, egymás után mondták fel a betanult verset a többiek. Tan'tóbá' igazgatta a lurkókat, ezt próbáld így, ezt úgy. Aztán jöttem. Enyhe nazális hangot megütve, ijfú rézérc szívem minden gyűlöletével és megvetésével kezdtem bele a szavalásba:

"E világon, ha ütsz tanyát
hétszer szűljön meg az anyád!..."

Fél perc döbbent csend követte. Majd annyit mondott a Tan'tóbá, hogy ezt annyira öntörvényűen mondom, hogy nem tud beleszólni.

Hát kösz. Köszönöm, Attila, köszönöm, Tan'tóbá, és köszönöm Kalliopé, Thália, Melpomené, Polühümnia, Euterpé és Erató, mindenért, amit adtatok.

https://www.youtube.com/watch?v=U7sEnH6I9Gw