Norbi Downgrade.

BDSM Blogok » Blog - Azurit » Norbi Downgrade.
2020. 01. 21. 11:06 | Megjelent: 1544x
Kapott a jónép egy újabb baromságot, amin lehet rágódni. Nem szeretnék olyan világban élni, ahol csak a politikusok privilégiuma batomságokat hordani a közbeszédbe, így szerintem joga van Norbinak is hülyének lenni.

Két dolog miatt érdekes számomra ez a mostani röppentyű: jó érzékkel nyúl bele egy létező problémába, ami kissé tabusított.

E mellett Norbi elkövet egy primitív érveléstechnikai hibát, amivel hazavágja az egész témafelvetést.

A probléma felvetésében tök igaza van. Létező probléma, hogy a gyerek születése sok kapcsolatot megmér, és elbuktat. Ilyenkor könnyű hibáztatni a férfit, mert ő hagyta ott a segítségre és támaszra szoruló feleségét, és a csecsemőjét.

A probléma összetett, számtalan ok-okzat húzodik meg mögötte, amiről lehetne értelmesen beszélni. Fel lehetne készíteni erre az embereket. Hogy kevesebb válás legyen ebben a szakaszban.
Jön Norbi, és azt mondja, ez nem csak a férfi hibája. Ez az a pont, amiről érdemes beszélni.

Van egy kedvenc viccem. Asszonyka terhes lesz, elmennek dokihoz, és a vizsgálat végén kissé hebegve kérdezi a pasi, hogy hát mégis, a szex, doktor úr, hát azt így hogy?
-Oh, kérem, első három hónapban abban a pózban csinálják, amiben akarják. 3.-6. hónapig a kutyapózt tudnám ajánlani. 6.-9. hónapig pedig a farkaspózt.
-A farkaspózt? Az milyen?
- Ül a lyuk mellett és vonyít.

Tény, hogy elég sablonos a történet: hogy szülés alatt/után megváltozik a nő teste. Tény, hogy szülés után a nő energiáinak nagy részét a csecsemő köti le, a férfi második helyre szorul (legalább). Az első időkben a nők lefáradásáról legendás történetek keringenek, a háromóránkénti etetés, az alvásmegvonás, stb. le tudja amortizálni a nőt. Mellette ott a test gyógyulása a szülés után. Nem csak a szülést követő regenetációról van szó, hanem a járulékos gyógyulásokról is (lehetne beszélni pl a gátmetszések indokoltságáról...). Általában nők szülés után kevésbé igénylik a szexet, tök érthető okokból.

Tény, hogy a férfi a külvilágban igyekszik helyt állni, keresni a pénzt. (Most hallottam egy kutatásról, hogy a csecsemős apukák azért is túlóráznak többet, mert a munkahelyi légkör nyugodtabb és pihentetőbb, mint a csecsemővel az otthoni.) Nem tudok olyan hatásról, ami miatt a férfi kevésbé kívánná a szexet ebben az időben -talán csak a nála is jelentkező kimerültség, ami épp eszembe jut. A külvilágban lévő nők tip-toppok, energiadúsabbak, mint az otthon hagyott asszonyka, aki "csak" a gyerekre vigyáz. Ha a férfi háttérbe szorulva elhanyagolódik otthon, és termelődik benne a szex hiánya, könnyű meginogni egy tipp-topp külső versenytárs hatására, aki érdeklődést és figyelmet fordít a férfira.
És ez a kis összefoglaló még csak egy kis része a problémának. Ezt a számtalan hatóokot visszavezetni a plussz kilókra... Buta redukcionalizmius, amiben annyi igazságmag marad, mint Norbi Updateben a szénhidrát...

De ennek ellenére a születés körüli szexuális élet megváltozásáról szerintem lehet, és érdemes normálisam beszélni. Nekem pl. még előttem áll, és van, hogy félek ettől az időszaktól. Én szívesen hallanék erről tapasztalatokat, jelentkező problámákat, és sikeres vagy sikertelen megoldási kísérleteket. Ezekről tabu, és ítéletmentesen bedzélgetni volna értelme...

Hozzászólások (43)


Pilar Törölt felhasználó
#353382 | 2020. 01. 22. 18:55
Vagy azért(is)elhidegülés) hízott meg.
#353381 | 2020. 01. 22. 17:11
A volt férjem szép lassan a fitt, izmos focistából, 120 kilós, elhízott, tunya ember lett negyven akárhány éves korára. ....izzadt, horkolt, kapkodta a levegőt stb. Szerettem akkor is...de nem, NEM kívántam vele a szexet.....nem, nem ezért de elváltunk 19 év után...lehet, sőt biztos, hogy ez is közrejátszott a szép lassú elhidegülésben. Én M-es méretet hordtam, és futni jártam.....
Törölt felhasználó
#353380 | 2020. 01. 22. 16:16
Ez férfi írása:
https://wmn.hu/wmn-life/50966-ezt-az-anyaknak-meg-az-o-sokat-latott-sokat-bantott-testuknek?fbclid=IwAR2IzEhkyOawunNJVrEBAu5PHdONFpeaGw1U6lQ-kg4jJykL1v5HtgONSSc
Aranyliliom Törölt felhasználó
#353299 | 2020. 01. 22. 09:33
Nem tudom, hogy lehet-e akarni? Én sosem tudtam akarni, vagy érzem a teljességet vagy nem. Egy darabig nem érzetem, majd egyszer csak igen.
Minden változás ellenére, gyerek...... Aztán egyszer mindenképp csökken fog szex (kor, vagy betegség), majd véget ér, mint minden.
Törölt felhasználó
#353298 | 2020. 01. 22. 09:22
Mindenesetre kíváncsi lennék, bár valószínűleg sosem fogjuk megtudni az igazat, hogy végül pozitívan, vagy negatívan jön ki az egészből. Bár meglehet, hogy most túllőtt a célon. Vagy annyira hülye, hogy elhiszi amit mond. :DDD

Már úgy értem a valódi Norbert. :))
Törölt felhasználó
#353294 | 2020. 01. 22. 00:34
ez egy video

https://www.facebook.com/mihaly.pinter.18/posts/10216794418632611

"van egy kakaos csigad amibe se kakao se csiga,de van 1 pont"
#353287 | 2020. 01. 21. 21:19
persze, merenghetünk azon, hogy az igazi férfi így, az igazi férfi úgy
(hálás téma, léleksimogató, bugyinedvesítő is egyszerre)
de hogy kívánod-e a másikat, az nem elveken múlik
kívánod vagy sem
(valahol kegyelem és ajándék)
és ha nem, akkor tökmindegy, lefogy-e 25 kg-t
(és ez nem jelenti azt, hogy a nőnek ne kellene odafigyelnie a külsejére is - ahogy a férfinak dettó, mert a nők sem azért kívánják meg a férfit, mert olyan jó ember...)
#353286 | 2020. 01. 21. 21:14
azt gondolom, ha két ember sokáig (évtizedek) együtt él, akkor óhatatlanul vannak olyan időszakok, amikor szexuálisan "szétcsúsznak"
(akkor is, ha a kezdeteknél tökéletes volt mind a mennyiségi, mind a minőségi harmónia - és azért ez is igen ritka)
a nőknél nagyon kézenfekvő a terhesség-szülés-kismamaság körüli időszak
de sok olyan helyzet van, amikor szintén elég drasztikusan megváltozhatnak a szexuális igények, a férfiaknál is
munkahelyváltás, vizsgaidőszak, családi tragédia, valami súlyos teher-nyomás stb.
és a megváltozás nem csak negatív irányú lehet, de az egyik fél megváltozott mennyiségi/minőségi szexuális igényei legtöbbször a másik (nem változó) félnek sokkhatásúak
aztán ki lehet ebből nagyon jól is jönni
nem tudom, min múlik, de hogy akarat, elszánás, a másikra való nyitottság kell hozzá, az tuti
#353283 | 2020. 01. 21. 21:02
"Te, Norbi! Mibe', hogy nem mered porig alázni a túlsúlyos kismamákat?
Norbi: Fogd meg a söröm!"

és egy ország ezen rugózik azóta :D
(jó, persze, addig sem kell máson agyalni... miért vagyok túlsúlyos... mit baszok épp szét a kapcsolatomban stb....
post/stipes et circenses... kb)
exIM Törölt felhasználó
#353271 | 2020. 01. 21. 17:43
Pontosan. Tegyük föl, hogy kultúr módon szakszerűen beszél a barátunk a témáról. Borítékolni lehet, hogy szinte a kutyát nem érdekelné. Így meg az egész ország róla harsog. Szóval az emberi természetet ismeri, elég csak itt megnézni melyik blogokhoz érkezik rengeteg hozzászólás.

Az már más kérdés, hogy milyen gyomra van? Mert nekem nem menne, igaz nem is szedtem össze akkora vagyont. :DDDD
#353269 | 2020. 01. 21. 17:14
most veszem észre, milyen jó a cím!
#353268 | 2020. 01. 21. 16:59
Másik oldlaról van valakinek története? Amikor a gyerekvállalás túl sok volt? Vagy csak voltak jelentős problémák a szexszel, de sikerült helyrebillenteni a dolgokat?
#353267 | 2020. 01. 21. 16:34
Ám én is kíváncsi leszek majd rá. :)
exIM Törölt felhasználó
#353266 | 2020. 01. 21. 16:22
a férjem imádta megízlelni :)
#353265 | 2020. 01. 21. 16:07
Egyébként most olyat mondtál, ami egyszerre rohadt perverz, intim és szeretetteli. A tej. Ezt rohadt sokan elfelejtik, pedig finom, gyönyörű és egyszerre tiszta és mocskos játékot ad.
Törölt felhasználó
#353264 | 2020. 01. 21. 16:05
Létezik olyan FÉRFI, aki lecseréli a cseperedő, mindennapi Csodát és a NŐt, akit gyermeke anyjának választott -mert igen: a Férfi is mérlegel és ösztönös- egy "látványpékségre" "kilók" miatt???!!!???

Az nem FÉRFI. ...csak egy test f@szaggyal.

@baloo! 👍👏
Törölt felhasználó
#353263 | 2020. 01. 21. 15:25
most nem olvasom végig a kommenteket, mert a témáról kértél véleményt, tapasztalatot.

26 évesen szültem. a gyerekem apja is annyi volt. a szexet 4 hét után kezdtük ujra. és azt külön élveztük mindketten, amikor közben elindult a mellemből a tej, mert az nagyon bensőséges dolog volt.

szülés után 4 hétig legfeljebb csak a boltba mentem el. de ez engem nem elégitett ki. ezért utána ugyanúgy elmentünk heti 1-2 alkalommal este moziba, mint annak előtte, mert mindketten imádtuk a mozit.

a gyerekem 6 hetes volt, amikor először összecsomagoltuk és vonatra ültünk, elmentünk az anyósomhoz kisfaluba 2 napra 160 km-re.

az első két hónapban szülés után kicsit kevesebbet olvastam, mint azelőtt, de minden nap szakitottam rá időt. mert a könyveket is imádom.

a férjem ugyanúgy havi 300-320 órákat dolgozott, mint szinte egész életében. emellett, ha otthon volt, kivette a csecsemő gondozásából a részét és nem muszájból, hanem azért, mert szerette a gyerekét.

ha nincs semmi komplikáció, akkor a terhesség nem betegség, az újszülött nem egy kibiztositott kézigránát, hogy már előre féljen tőle bárki.

egyik kedvenc viccem épp ideillik: mit mond a papagáj, mikor a macska szájában van? 'nem kell besz.rni'.
#353262 | 2020. 01. 21. 15:19
jó az optimuzmus, így érdemes hozzáállni.
csak sajnos a valóság sokszor más.
nem mindenkinél köszönt be utána az aranykor.
ha ilyen egyszerű lenne, nem lenne ekkora probléma.
Azurit Törölt felhasználó
#353261 | 2020. 01. 21. 15:15
Azurit megírtam privátban, best practise nincs benne, csak a mi példánk. :) Hosszú lett, sorry! ;)
#353260 | 2020. 01. 21. 15:13
Ezzel a nézettel én is tökre egyetértek, az én képzelt megoldásom is ez. (No meg, az embernek van keze, ha muszáj...)

Viszont ha vannak más "best practice"-ok, kész vagyok tanulni olyanoktól, akik jártak már itt. ;)
baloo Törölt felhasználó
#353259 | 2020. 01. 21. 14:16
Baloonak maximálusan igazat adok. :) A
#353258 | 2020. 01. 21. 14:09
Szerintem erre egy megoldás van: ki kell bírni. Megéri.
Ez az időszak nem az egóról meg a szórakozásról szól, hanem a szolgálatról és te ilyenkor kiszolgáló személyzetté válsz, ezzel ki kell békülni. Ahogyan Marianne írta, a gyerek közös projekt és a közös célnak rendelődik alá minden. Az asszony később meg is hálálja, ha törődsz vele, de nem cseszegeted állandóan, tehermentesíted, ahol tudod és nem kimondva a hűséget is. És ne félj, idővel visszajön a kedve is, sőt. Hidd el, akkor köszönt be az új aranykor :-)
Tip-top csajok mindig szaladgálnak a világban, elég nagy butaság pont olyankor félrelépni, amikor egyrészt a nejed a legjobban rád van utalva, másrészt meg éppen van magasabb értelme is kibírni, és nem csak az egócska ugrabugrál. Tudom, hogy manapság mindenféle tanácsot szokás adni, csak ilyet nem, de ez van.
#353255 | 2020. 01. 21. 13:47
üzlethez tényleg ért, ezt nem lehet vitatni.
olyasmikre gondolok, amikor azt terjesztette, hogy a citrom és a szódabikarbóna gyógyíthatja a rákot.
meg amikor azon aggódott, hogy a kokain és a cukor "vegyjele" mennyire hasonló. amikor közölték vele, hogy a cukornak nincs vegyjele, a saját maga által beírt google keresési előzményekre hivatkozott :)

mindenki mondhat hülyeséget. de ekkora beégések után egy értelmes ember többször is meggondolja, hogy mit mond.
Hurr Törölt felhasználó
#353254 | 2020. 01. 21. 13:20
nem tudom, en nem kovetem nyomon az ilyen embereket, ilyenkor szoktam par gondolatot meg karaktert rajuk pazarolni. ha nem is a legelesebb kes a fiokban negis felepitett egy nagy ceget, es nok szazezreit palizza be, szoval azert valamit megiscsak tudhat, legalabbis az uzletrol.

az teny, hogy nem kene elhagynia magukat a noknek, es torekedni kene, hogy a megismerkedeskor prezentalt szintet hozzak, elofordul olyan is, aki idovel jobbat is.

amugy meg ottvan a lifetiltes gyerek, az is hasonloan kemenyen osztja a noket, csak szorult bele intelligencia is, es tudja mikor fogja be.
#353253 | 2020. 01. 21. 13:16
Ami itt napok óta folyik,azt úgy hívják, hogy fingfűrészelés. És egyetlen embernek jó igazán, az pedig Schobert Norbert. Aki valóban ekkora gyökér, de ezen felül hatalmas üzletember, aki évtizedek óta él a csomagolt levegő értékesítéséből és tudja, hogy a negatív reklám is reklám. Semmibe nem kerül megereszteni néha egy ilyet és lám, még a pixin (!) is róla van szó. Tök ingyen. A vevőkör bővül, de legalábbis marad. Köszi.
#353252 | 2020. 01. 21. 13:09
- ez az ember tényleg nagyon buta és műveletlen
- ettől még a probléma létezik, és a férfiak egy része hozzá hasonlóan látja
- jól írja a blog, hogy ez igen összetett kérdés
- genetikailag kódolt oka is van. az újszülött mindenek előtt. nehogy a szülők elhanyagolják az utódot.
- azért, mert ez a buta ember mondta, attól még érdemes a szülés után odafigyelni a nőnek a saját testére is. de nagyon igaz:
"nok sokkal jobban szet tudjak kritizalni egymast, mint pasik valaha is."
#353251 | 2020. 01. 21. 12:42
Köszönöm! :)
Törölt felhasználó
#353250 | 2020. 01. 21. 12:30
Azurit délután megpróbálom magam összeszedni és írok egy privát levelet. Ide hosszú lenne és azért mindenkinek nem is szánnám. :)
#353249 | 2020. 01. 21. 12:11
Igen bántásra bántással reagálni a legegyszerűbb. Én is inkább az értékelhetőbb medrébe vezetném át a problémafelvetést. :)
Törölt felhasználó
#353248 | 2020. 01. 21. 12:06
oke, en kiemeltem, hogy nem feltétlenül rolad beszelek, hanem a jelensegrol. annak pedig örülök, hogy a lanyod kikeveredett ebbol, de ez nem változtat azon, hogy a tulsuly sokkal gyakoribb. nem a sajat tapasztalatod akarom ezzel ervenyteleniteni, de akkor bizonyara tudod, milyen lelki bantalmak is vezetnek ide, a csufolodasok, stb. nem egy szivetmelengeto hasznos megszolals volt ez norbitol, es igazad is van, a kovereket tobben es tobbet bantjak. rajtam is van felesleg meg mindig, es volt ennel tobb is. kisgyereknek meg kover voltam. nekem is mondtak, hogy gurulj arrebb, sotobo. ettol fuggetlenul nem kezdtem valami alternativ valosagot gyartani magamnak, ahol nagyobb feluleten vagyok szebb, vagy kipecezni masok hibait, amivel meg az o erzeseikbe taposhatok bele. most azt mondod, olyan reka amilyen... gondolom mindenki olyan, amilyen, azok kozul is akik sertve ereztek magukat emiatt a nyilatkozat miatt. es erre azt valaszoltak, hogy ugyanilyen stilusban nyilvanulnak meg egy masik norol. gondolom ha a gyerekeid lofejezune le vagy bantana valaki, az maga lenne a patas ordog:) de ha idegenrol van szo, akkor vicces. mindegy, nem tepem mar tovabb a szam ezen.
Törölt felhasználó
#353247 | 2020. 01. 21. 11:50
Nem fogok vitázni..de a bulimiát átéltem,nem magam,hanem a gyermekem által...nem fáklyás menet hidd el.Nem átestem a túloldalra,hanem túléltük azt az időszakot. Mint írtam...a soványakkal ugyanúgy lehet baj....viszont őket nem is baszogatják folyamatosan,mint a túlsúlyosakat,vagy te nem így látod ? Rékáról nem beszélek,mert olyan amilyen...
#353246 | 2020. 01. 21. 11:49
Persze, tök érthető, ha a nők nem kívánják szülés után a szexet.

Ahogy azért sem tudom elítélni a férfiakat, ha ők meg igen.

Épp ezérr érdemes olyan mintákról beszélni, ahol ezt sikerült olyan egyensúlyba hozni, hogy mindkét félnek megfelelt, és nem kellett valaki mást behozni a játékba megoldásként. És ilyen példákkal ritkán állnak elő emberek. Talán most itt az ideje. :)
Törölt felhasználó
#353244 | 2020. 01. 21. 11:44
az anorexia es bulimia fontos problema, de nem kell atesni a lo masik oldalara, es a tulsulyt isteniteni. azert meg mindig a tulsuly a gyakoribb problema meg a tinik koreben is, joval. norbit pedig el lehet itelni a dumajaert, de ehhez minek kell lelofejuzni a feleseget? nem feltetlen rooad beszelek, meg csak nem is reka lelkivilagat feltem, nem vagyok en terezanya, de vicces hogy nem latjak at sokan, hogy ugyanazt csinaljak csak pepitaban.
Azurit Törölt felhasználó
#353243 | 2020. 01. 21. 11:42
Szülés után 6 hét az optimális kivárási idő....amikor aktus nem ildomos..de az nem zárja ki a másként szeretni dolgokat. Mint írtam nekem nem volt gond a libidóval...persze voltak rosszabb napok,de a férj ilyenkor türelmes volt.
Azurit Törölt felhasználó
#353242 | 2020. 01. 21. 11:39
Normál esetben ez nem probléma. Ha megvan a kapcsolat a párnál akkor visszahatnak egymás vágyaira. Ha nincs meg akkor majd lesz más probléma, ha nem a gyerek, a szex, akkor más.
Törölt felhasználó
#353241 | 2020. 01. 21. 11:39
Amikor kiderül hogy a tinédzser gyerek bulimiás...anorexiás..nem jó senkinek..sem a gyereknek,sem a szülőnek,és az ilyen dumák meg pláne nem.Én a magam nevében beszélek,és nem szokásom pocskondiázni senkit,a vékonyakat sem...mert ott is lehet szervi baj,mint a túlsúlynál is.Ha valaki rám néz aki nem ismer fogalma sincs róla,milyen pokoljáráson mentem keresztül,többször is.Ezért ítélem el Norbit a dumájáért.
#353240 | 2020. 01. 21. 11:36
Oké, de ebből kiindulva, mire mást is eszik a baba az 4-6 hónap. Az szexmentesen nem kevés - még ha elvárható is. Vagy itt félreértettelek? Abban a jópár hónapban is tudtad kívánni a párod/ legalább volt, hogy kielégítetted?
Törölt felhasználó
#353239 | 2020. 01. 21. 11:34
Elkerülték egymást az írásaink. :))
Törölt felhasználó
#353237 | 2020. 01. 21. 11:33
hat leegyszerusitette mint az 1x1et, de nemtom valójában ennyire buta-e, talan nem. inkabb azert ez a temaja mert ebbol el, meg botranykodik kicsit, whatever.
trivialis hogy vekony noket is csalnak meg, hagynak el... de ne csinaljunk ugy azert, mintha ez nem egy letezo problema lenne, pont itt, ahol annyi ember felrejar, vagy fizet olyan noknek, akik az utcan ra se neznenek. ocsmany modon fogalmazott, ez teny. meg pl. a bor kinyulasarol, striakrol nem tehetnek a nok, az se csak kovereknel fordul elo. de azert ez az alszenteskedes ami megy, marhavicces. mindig antipatikus volt, mikor azzal jottek az ilyenekre sokan, hogy "kutya jatszik csontokkal", "az elso osztaly parnazott" stb stb. nem a hurkaktol lesz senki valodi no, barmit is jelentsen az :))) nem is a vekonysagtol, de eleg feltuno ez a fajta kettos merce, amikor a tulsulyrol van szo: a kover noket ne bantsak, ok kikernek maguknak mindent, de a vekonyakat ok maguk szidják, nem beszelve arrol ezek utan is reka kinezetet mennyire szedtek szet. legalabb ne sullyednenek le ugyanerre a szintre, irto gaz. nok sokkal jobban szet tudjak kritizalni egymast, mint pasik valaha is.

en magam nem szultem, csak lattam joparat: az elso gondolatom az volt jobb-e hogy lattam mi lesz, vagy a boldog tudatlansag?:D a csaszar pl egy nagy hasi mutet, barmennyire rutin. konkretan a vagas utan a ket doki ket oldalrol belenyul a sebbe, es mintha kotelet huznanak, dolnek az egesz sulyukkal oldalra. a huvelyinel meg sokszor el se erzestelenitenek gatmetszet elott, mert annyira faj hogy az mar mindegy:D szoval ezek utan nem lehet csodalni, ha nem gondolnak annyit a nok egy ideig a szexre....
Azurit Törölt felhasználó
#353236 | 2020. 01. 21. 11:30
Azurit...a gyermek közös projekt...nem egyszemélyes vállalkozás..a férjem dolgozott,de nem okozott gondot éjszaka felkelni ha sírt a pici.Aztán amikor a baba már mást is eszik anya tejen kívül...el lehet menni kettesben akárhova...mozi,színház,vagy bárhova. Ezt mondom én aki már unoka várományos vagyok,és a kislányommal sokat beszélünk erről,mert ő is fél,hogy mi lesz ,ha meglesz a baba. Hidd el mindenre van megoldás.

Kívánom nektek Azurit,hogy úgy éljétek meg ezeket a dolgokat,ahogyan én,és a párom megéltük,jah ,és túléltük. :) :)
#353235 | 2020. 01. 21. 11:26
Mindamellett, hogy előrebocsátom: Hős vagy! :)
#353234 | 2020. 01. 21. 11:25
Ebben tök egyetértek. Nagyon sok, nagyon ostoba dolgot engedett meg magának. (Pl: igen, a férfiak szexualitása első sorban vizuális. De hogy csak vizuális lenne, és csak a jól kinéző testet tudja a férfi minden ézelemtől mentesen megkívánni, az olyan állatiad degradációja a férfi nemnek, amit én is kikérnék magamnak.)

De a téma, amibe belenyúlt, szerintem tényleg tök érdekes, és érdemes róla beszélni. Oké, itt egy hülye, aki feldobott egy témát. A helyett, higy azon rágódnánk, mekkora egy idióta, az idiótaságot söpörjük el az asztalról, és kezdjünk foglalkozni az érdekes témával.

Pl azt mondod, hogy 2 gyereket szültél, és nem volt gond a szexualitással. Miközben pl másik oldalról ott van az, hogy a nőknél kábé métföldkő a csecsemő mellett, ha meg tudják mosni a hajukat, mert marad 5 perc idejük magukra. Mesélnél arról, hogy hogy tudtál helyt állni feleségként is az rád szakadó anyaszerep mellett? Engem tök érdekelne, tényleg.
Törölt felhasználó
#353233 | 2020. 01. 21. 11:18
Tudod Azurit...2 gyereket szültem,és a szexualitással sosem volt gond a várandósság alatt...persze csak a magam nevében mondhatom,mert vannak dolgok ami közbe jöhet...de...az sem kizáró ok az egymásnak örömszerzésre.
Norbi konkrétan beszélt hülyeséget,és ez igen szegénységi bizonyítván...mivel neki is vannak gyerekei. Jah és felesége...Az elhízás sem mindenkinél történik meg...ismerek olyan elvált párokat,ahol a nő a szülés után visszanyerte gyönyörű alakját..Konkrétan alpári dumát engedett meg magának,és beszéljen a saját nevében,ne a férfi társadalom nevében...ezt azért elég sokan ki is kérték maguknak.






 
Sütiket (cookie-kat) használunk a weboldalunk látogatásakor biztonsági és felhasználóbarát funkciók biztosítására, valamint statisztikai adatok gyűjtésére. További információ: Adatkezelési Tájékoztató