Tolerancia reloaded

Kis körünkben, ahol sokan érzik úgy, hogy nélkülözniük kell a társadalom elfogadását, jogos igénnyel lépnek fel a tagok, hogy e közösség lehetne toleránsabb. És időről-időre csalódnunk kell, mert az itt lévő szubkultúra is egyénekből áll, mint a nagy társadalom, és mint ilyenek, mindenkinek vannak korlátai.

Öveket becsatolni, nem könnyedt gondolatmenet következik. A vészkijáratokat fent találják a feliratra kattintva, aki meg könnyedt szórkazosára vágyna, tekerjen az alajára a zenéhez.

Ifjú rézérc koromban, aktívan harcoltam a világról alkozott fogalmak megértéséért, és naívan kerestem valami végső igazságot. Egy-két gondolat nagyon betalált:

„Hogy valaki milyen filozófiát választ, az tehát attól függ, milyen ember: mert egy filozófiai rendszer nem valami holt ruhanemű, amelyet tetszés szerint felölthetünk és levethetünk, hanem átlelkesíti annak az embernek a lelke, akié.” - Fichte -

Hoppá. Ez a mondat végképp szétzúzta az objektív igazságba vetett hitemet. És persze találkoztam számos, az objektív igazság létét alátámasztó érvmenettel is, lelkem rajta, egy sem tudott meggyőzni. Így annak tudatában léphetek csak fel az objektivitás igényével, hogy tudom, igazságaim legfeljebb interszubjektívvá tehetőek.

"Minden egész eltörött." Ennek belátása pedig toleranciára sarkalja az embert, és van pofám toleránsnak gondolni magam. Még akkor is, ha néha nekem is vannak csörtéim. És joggal koppintanak az orromra - és ez nem baj.

A tolerancia vajon azt jelenti-e, hogy mindent el kell fogadnunk? Nem hinném.

Pirsig a Zen és a motorkerékpár ápolás művészete c. könyvében kifejti, hogy végső igazságaink mélyén már nem tudásunk, hanem hiteink fortyognak. Sajnos most nem tudom az idézetet előbányászni a netről, színlelve, hogy káptalan lenne a fejem, de akinek az elmélyültebb gondolatokra igénye van, olvassa el, jól fog vele járni.

Ha igaza van Pirsignek, akkor igazságainkban az értékeink tükröződnek. És értékek mellett lehet, és ki kell állni. Még ha nem is olyan véres komomysálysággal, mintha az objektív igazságért kardoznánk. Szívesen leülök vitázni bárkivel, aki másként látja a világot, mint én. Bele sem fogok köpni a sörébe (még akkor sem, ha élvezi - bocs), és akkor is szívesen vitázom, ha az órákig tartó vita után nem győzzük meg egymást semmiről. Akkor sem volt haszontalan a beszélgetés, hisz igazságaink nyomába szegődtünk, és igyekeztük megérteni, a másik miért látja másként a világot. Ezt még akkor is megtehetem, ha igazságaival nem azonosulok. Sőt, igazából a világ számomra sokkal unalmasabb és korlátoltabb hely lenne, ha mindenki azúrszíbekben tündökölne.

Számomra a bdsm egy értéktelt magatartásforma, ahol minden fél részéről fontos alapvető értékek, mint pl. a tisztelet, a figyelem, a megbecsülés, jelen van. Ne értsetek féle, mámorosabb pillanatomban simán degradálom a másik felet - ha kiépült már köztünk, hogy ezeket a mondatokat nem névértéken kell venni, hanem mögötte az intimitás egy magasabb, pervezebb elismerése áll.

Rosszul esik nekem is, amikor azt látom, a legszentebb értékeimen tipornak mások a bdsm nevében. Elfogadom, hogy lehet ez is a bdsm egy arca, attól még nem helyeslem, és nem azonosulok ezzel. Mellé teszem a magam világát, hol édesebben, hol csípősebben fűszerezve. Ettől még nyugodtan élvezi azt, akinek az a világa, és igen kevés szívről tudok, ami azért tört össze, mert nem nekem teremtte őt a sors. Mások meg, kiszemezgetik maguknak a számukra értékes igazságokat ezekből a vitákból. Épülnek mind az egyetértéssel, mind az egyet nem értéssel. Mert Kenéz Ferenc szavaival élve, mindez nem az jelenti hogy a világ igazságtalan, hanem azt, hogy a világ igazságokat kínál - és ezen osztoznak az emberek.

És álljon itt némi öniróniával az egésznek egy egyszerűbb változata is:

https://m.youtube.com/watch?v=oAow86WEZMM