Sok út vezet

Mostanában éhezik bennem a szadista. Nem öröm ez, sokszor írtam már, hogy 80%-ban dominánsnak tartom magam, csak 20%-ban szadistának, az is szépen elkeveredett eddig domináns énemmel.
Erre most, mint tigris szívébe nyílhegy, lüktetve szorulnak belém a tisztán szadista fantáziaképek.
Ezzel nem is lenne nagy baj.
Bő másfél éve vagyunk együtt Cicamacical, és kapcsolatunk ívébe úgy érzem, hamarosan bele fog illeni ez is.
Az elején kissé kuszálódtak a szálak, ki mit akar, ki mit tud nyújtani. Aztán alapoztunk, sokat, hogy kialakuljon a biztonság. Aki régebben olvasott minket, tudja, miért kellett ehhez sok idő.
Most még várni kell, sokat beszélni, hogy a készülő szadista énem mindketten boldog kéjjel üdvözölhessük, és bántalmazás nélkül tudjak fájdalmat okozni.
Sosem voltam az az egyszeánszos dom, és most, hogy visszafordulni készülünk szadista és mazochista énünkhöz, kétkedéssel vegyes csodálattal tekintek az emberi lélek roppant hatalmas voltára, hogy vannak, akik könnyen lépnek szeánszban mások alá. De tudom, sok út vezet a Nirvánába.
Jó lenne most mazochista szub hölgyekkel, és olyan hölgyekkel beszélgetni, akik nem tartják magukat mazonak, de élvezik megfelelő partnerrel a fájdalmat.