Újra nyitunk

Újra nyitogatjuk Pandora szelencéjét.

Szereted azt gondolni, nem változtál mellettem, mindig is ilyen voltál.
Meglehet, ezek a tulajdonságok mindig is benned voltak... És igazad is van, de erre csak ezt tudom mondani: lehet, hogy a potenciál benned volt, de hogy ezen oldalad aktuálissá válhasson, sokat kellett fejlődnöd. Mert író-e az az ember, akiben az évszázad regényi nyugszanak, de soha, egyetlen sort sem mer leírni?

Tudom, hogy voltál pl többször is szeretői státuszban, mert szerettél valakit, mert muszáj volt. Gyűlölted, bántott, de szerettél, és elfogadtad, hogy a másiknak jó legyen, hogy hozzá tartothass. Megvolt benned ez a képesség.

Amikor mi találkoztunk, ennek a lánynak már csak a romjait láttam.
Én azt az örökké és feleslegesen féltékeny lányt ismertem, aki foggal körömmel védi, ami az övé. Aki bizonytalan önmaga értékeiben, ezért fél minden más nőtől, mert hátha jobb, mint ő. Aki nem hiszi el, hogy most tényleg szeretik.

És most mégis önszántadból álltál bele ebbe a helyzetbe, mert látod rajtam, hogy hiányzik egy jóbarát. Úgy látom, már nem nehéz neked ez a helyzet, hanem könnyű, és épp ebben a könnyűségben van a lényeg. Megtanultál úgy bízni, hogy nyugodtan mersz így szeretni újra. Képes vagy a másikat önmagad elé helyezni, már nem félsz attól, hogy csak kihasználnak. Már tudod, hogy nem árt neked, ha a Másikat szolgálod.

És teszed. Muszáj, parancs, ostor nélkül. Szeretetből, magabiztosan, engem meg elfog e roppant szeretet szédítő tériszonya, és büszke vagyok Rád. És itt még csak nem is a bdsm kelléktáráról van szó. Hanem pusztán emberi kapcsolatokról.

Hát újra belesünk a hombár fedele alá, hátha most kiszökik végül a remény is.


"
Egy óvatlan pillanatban leemelte a hombár fedelét, hát a sokféle baj kirepült belőle az emberek közé, akik eddig gond nélkül éltek. Kirepült a hombárból a Fáradtság, a Betegség, az Öregség; Pandóra ijedten csukta vissza a fedelet, de már késő volt, csak a Remény volt már a hombárban, amikor újra lezárult a nyílása.
"