É. Emlékére.

Körben állunk. Ecz némán hajta be mellső lábait, szarvát a földhöz érinti. Ahogy Artúr is, Szivárvány is, és a többi unikornisunk.
Szarvukból melegség távozik a föld felé, ahová eltűntél.
Hiányozni fogsz. Észrevétlen és hirtelen távoztál közülünk, ahogy a jó emberek szoktak. Egy meg nem válaszolt levél, egy le nem egyeztett időpont a találkozásra. Ennyi csak, és a hideg, ami a mi körünkben figyelmeztett.
Nem maradt más, mint a döbbent emlékezés. A szavaidra, a fiatalos, pajkos mosolyodra, az önzetlen segítségedre.
Hihetetlen, hiszen méltatlan hozzád a halál. Ahogy minden emberhez méltatlan. De miért a jó emberek közül egy megint? Olyan kevesen maradtak már.
Gyertyát gyújtunk. Annyi gyertyának kéne most gyulladnia, hogy lángba boruljon a világ. Legalább azt tudnánk, hogy égett-e az az egy női szív, amit annyi kerestél. Bármilyen kegyetlenség is ez most, kívánom, hogy a végénél éghessen volt.
Köszönjök, hogy voltál, hogy időt fordítottál ránk, hogy a barátunk voltál.
Egy Dommal kevesebb jár köztünk.
Most induljunk tovább. Nagyon hideg lett.

"De most elmentél s mint golyót a fában
hagytad szívünkben minden szavadat"

https://m.youtube.com/watch?v=13wQdyC8kOg