Áramlatok

Ha az ember gondban van, könnyebb a gondot gondozásba venni, pörögni rajta, megoldást keresni, egyszóval gondolkodni.
Amikor viszont boldogság van, az ember inkább belefedkezik a pillantba, belemerül, átéli. Ilyenkor kinek van kedve reflexióval eltávolodni a boldogságtól, egy lépést hátralépni, és onnan szemlélni?
Pedig most ez a tervem, hogy kiemeljem, megőrizzem, jelet hagyjak.
Mégis akadoznak a szavak. A levakarhatatlan bárgyú félmosoly az arcomon kifejezőbb, mint a szavak, amik eszembe jutnak, hogy formába szorítsák az érzéseket.
Régen sokszor merev őszinteséggel közöltem veled, hogy szerinten nem vagy szub, még brát se biztos, csak belesodródtál a mi kis világunkba. Most úgy érzem, megérkeztünk ide, van egy szubom, és így jó mindkettőnknek. Innen kezdődhet az út gyönyörű része.
Nem érzem, hogy legyőztelek. Azt érzem, hogy formáltalak. És győztünk.
Teljessé teszel így, egésszé, boldoggá. Hiánytalanná.



Ma reggel úgy érzem, valami egyre jobban kezd hiányozni az ujjadról.