A sors fintora

Munka frontján megint egy váltás. Visszakerülök a régi boltba, amit egyszer már hátrahagytam. Akkor fájó szívvel mentem az új helyre, sekély vígaszt jelentett pár érv, ami az új hely mellett szólt.
És most irány vissza. Baromira nincs kedvem. Sajnálom itt hagyni az embereket, akikkel majdnem egy évig dolgoztam együtt. Akikkel heti több, mint 45, de sokszor 50 órát töltöttem. Kissé a családommá váltak. És most váltani kell megint...
Hiányozni fog a félig meddig nővérkémnek tekintett lány, akivel remekül lehetett egymás vérét szívni, ha megint jobbra tettem le a pecsétet, és nem ballra... Vagy a hétköznapok megannyi mondvacsinált tragédiáin. Aki rágta a fülem a faszságaim miatt. Egyszer annyira kiakasztott ezzel a dohogásával, hogy vásárlók előtt engedtem hátra egy olyan cicerói körmondatot, hogy három napig kaptam érte a fejmosást egyre emelkedő vezetőségi szintekről. De akinek minden ellenére szívesen nyúltam a gépéhez, ha segíteni kellett.
Hiányozni fog a bátyusnak tekintett főni, akivel sokszor rokonítottak is a vásárlók, sőt néha még kevertek is minket. Aki lebaszott, ha már nagyon elrúgtam a pöttyöst, de tartotta a hátát értem tudom, nem egyszer.
És hiányozni fog a valahol húginak tekintett kollegina, aki szende hófehérke arcával néha olyan habanero csilis megjegyzést engedett el, hogy csodálkoztam, hogy nem rángatják ki a pultból, vagy nem kap több panaszt. Imádtam a csöndes gyilkos stílusát. Tudom savazott engem is elégszer a háttérben, de egy hatalmas kövér unikornist rajzolt a táblára, amikor egy hétig nem voltam...
A helyet is, minden nehézsége ellenére, a helyet, ahonnan Ecz is származik.
És tudom jól, hogy pár hét, és beletanulok a másik rendszerbe, és tudom, hogy megszeretem azt is, ahonnan egyszer talán visszakerülök majd mostani helyemre. És akkor azon fogok panaszkodni, milyen kár, hogy megint vissza kell jönnöm. A sorsnak van humorérzéke.
De a röhögés helyett ez most a gyász ideje.

https://www.youtube.com/watch?v=-pxRXP3w-sQ