A faragatlan fa.

Több adatlapon, és a blogokon is időröl-időre feltűnik, az általában dominánról lekanyarintott mondat: "nem akarok kezdő szubot". (Párja talán a domocsak, a dim-dom? Nem tudom.)

Szeretnénk tökéletes kapcsolatot. A tökéletesség fogalumnkat még Platón terheli le az ideaelméletével. Még ha mi magunk nem is hallottunk esetleg platón tanairól, akiktől mi itt Európában a "tökéletes" szó jelentését tanultuk, azok végső soron Platóntól tanulták, amit tudnak. Tökéletes az, ami hibátlan, változatlan, örök, ami elérhetetlen,
(platonista egyházatyákon keresztül) ami isteni.

Ma reggel azt kérdezted tőlem, miért írok a rossz dolgokról is. Te a fényképeket szereted, én a szavakat. Szeretném, ha ezek az emlékek a kapcsolatunk történetét adnák, nem pedig a meséjét. És a mi kapcsolatunk hordoz hibákat, mélypontokat.

Keleten a tökéletesség fogalmát a jin és jang egyensúlya érlelte. A tökéletesség a tiszta lehetőség, ahol egyik erő sem kerekedik felül a másikon a keletkezés során. A Vu vei, a Faragatlan fa, amiből még bármi lehet. Az üres lap, mire még bármilyen történet íródhat. Az tökéketes számukra.

Persze egy fát szépen megfaragni, baromi nehéz. Még ha puha fát választunk, akkor is alaposan meg kell munkálni, hogy kiadja a kívánt formát. Ha "tanult" szubot keresünk, akkor sem ússzuk meg a munkát, max elhitetjük magunkkal, könnyebb munka vár vánk.

A mi fánk néha nagyon kemény. Hol a véső szalad túl mélyre, hol egy szálka fut a köröm alá. Múlt héten majdnem sutba vágtam a fát. Majdnem pontot tettem a történetünk végére. Kemény munka, egy hét veszekedés, távolság, erős határhúzások és kedves emberek, akiknél ki tudtam engedni a fáradt gőzt, és akikkel beszélgetni tudtam erről... mindez kellett hozzá, hogy megmaradjunk. De leginkább a szeretet fűtötte akarás, hogy még akarjuk formálni kapcsolatunk kis faszobrát.