Reakcióblog ez egy kedves tagtárs írásához. (Valójában csak egy manipukatív játék része, hogy legközelebb összejöjjön a sörözés, vagy csak gondolatokat ébresztett bennem, ki tudja. :) )
A blogbejegyzés a vanília aktusok időbeli (és élményhosszi) rövidségét állította szembe a bdsmmel.
Két emlékkép ugrott be. Az első mondatot talán még Lux Elvirának köszönhetem, akinek egy kliense azt mondta neki, hogy nekibaz esti szex a reggeli kávéval kezdődik. Persze, hölgy volt illető, és arra akart ezzel utalni, hogy ha mondjuk ebédnél elhangzik az "ez már megint sótlan, te kurva" akkor este valahogy nincs kedve hozzábújni a "macikájához". Uraim, jegyezzük meg ezt a női bölcsességet.
A második emlékkép egy kutatás, amit az egyetemi évek alatt csináltunk egy kolleginával. Szexuális kultúrát néztünk. Volt egy kérdés, hogy meddig tart egy aktus. Ebből előjáték. És az "ebből utójáték" mindenhol értetlenséget váltott ki. Minden korosztályban, minden iskolázottsági szint mellett... A 0 perctől eltérő válaszok belefértek a statisztikai hibába...
Pedig jobb esetben a vaníliában is van aftercare, csak ott utójátéknak hívják. Szintén talán a hölgyeket érdemes megkérdezni, hogy az orgazmus utáni összebújást, lusta hát- és mellkassimogatást az aktus részének tekintik-e.
És akkor egy kicsit finomabb az a vanília is, mintha a buszmegállóban fagyoskodva ér minket az orgazmus utáni rész...
Nagyon sokszor szeretkezünk csak "úgy" vaníliásan :) Nemhogy én...a párom is igényli az utójátékot.
Szerintem egy szeretkezés vagy egy bdsm játék mélysége nem az időtartamtól függ.
Törölt felhasználó
#292947 | 2018. 06. 15. 16:39
Hat lehet kibirja. :)
Az analis tunet, szerintem csak azt mutatja, az angol tinik is csak olyanok mint a magyarok. Kerulik a feltunest, inkabb megoldjak termeszetes modon a kerdest. :DD
Az attol fugg, miert akarnak vedekezni. Gyerek, vagy betegseg?
Egyebkent egy lentebb emlitett hosszabb vad aktust, nem bir ki biztonsagosan a gumiovszer, sokszor kilyukad. Ennyit a biztonsagrol. :)
Ha mar kamaszok, akkor az angolok a kedvenceim. Akik kozul rengetegen azert szexelnek analisan, mert ahhoz nem kell ovszert huzni vedekezes gyanant. Pedig azt hinned, hogy ott jobb az oktatas ezen a teren.
Tény. Az alapvető libidót gyilkolja le az ilyen (kivéve persze, ha ez már a játék része, és épp, hogy növeli, de az már más tészta. :) )
Törölt felhasználó
#292938 | 2018. 06. 15. 13:53
Egyébként "ez már megint sótlan, te kurva" affér a tapasztalatom szerint, az első amit megöl az a BDSM, egy szeánszhoz abszolút meghittség kell, legalábbis nekünk.
Meg ugye itt az is kérdéses, hogy mit tekintünk szexnek, és a részének.
Funfact2, egy nem túl valid forrás (Fókusz, blikk, vagy valami hasonló)ból értesültem, hogy állítólag van olyan kutatás, amely azt mondja, az amerikai kamaszok az orált nem tartják szexnek...
Törölt felhasználó
#292936 | 2018. 06. 15. 13:47
Mennyi lehet a kevésbé átlagos hossza?
Én már hallottam olyanról, hogy átlagosan 1/2-3/4 óra körül mozog.
Fun fact:Tavaly adtak kozre egy atfogo kutatas eredmenyet, orszagokra, korra, stb lebontva. Egy atlagos kozosules emlekeim szerint 3-6 perc. Ez a behatolastol a ferfi orgazmusaig.
Egyebkent az nyilvan egy dacos-sertodott hozzaallas, hogy mindent ignoralok, ami nem fer bele a tezisembe. Ignoralom a tenyeket, a statisztikakat, masok velemenyet. Kinyilatkoztatom a sajat felsobbrendusegemet, hogy az emberek tudjanak rola, de egyuttal bedugom a fulem, mert felek a visszajelzesektol. Mosolyogtato.
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.
Hozzászólások (12)