Retroblog

Rég nem írtam rólunk blogot. Nem mintha a kedv - az idő hiányzott mindig is.
Tény, hogy most is, ha rácsatolnának a fejemre egy gépet, ami belelát lelkem legmélyére, eldugott agytekervényeim mélyén is meglesné a legapróbb gondolataim, hogy azt kihangosítva hírül adja a világnak, most azt harsogná:
Mööööooooáúúú! (És jönnének tömött sorokban a partra a bálnák...)
Oké, most tényleg nem ülnék le Ki mit tudot játszani a The Walking Dead oszladozó szereplőivel, mert simán kenterbe vernének. És ilyen volt az egész hétvége. Két sor írás, négy sor sirám, egy szál cigi alatt gondolkodás, mindez a végtelenségig ismételgetve. Nem lehettem túl szórakoztató jelenség.
Két hónapja még simán azt mondtam volna, hogy inkább maradj otthon. De jobb szereted a közös hétvégéket (khm. Még most is így gondolod?), és most nekem is jó volt, hogy van kinek a combját megsimizni, egy egy szenvedőn leütött enter után. Vagy hogy hozzám bújtál néha, hátulról meglepve egy öleléssel.
Még ha ez most egy befektetés is a jövőnkre nézve, nagyon húzós befektetés. ÉS sajnálom, hogy ezzel ment el a hétvégénk. Ez a rövidke blog is csak azért született, hogy elmondja helyettem, amit hétvégén sokkal többször szerettem volna elmondani neked:
Mööööooooáúúú!















































(És egy kicsit azt is, hogy mennyire szeretlek.)