Kísértetház

- És tényleg vannak szellemek? - Kérdezi Ecc az esti horror után a kamaszok lázadó tüzességével. Mostanában fejébe vette, hogy nem elég puszta létezésével sugározni magából a jót, hanem aktívan fel kell vennie a harcot a gonosz ellen. Karámjának falán átvették az uralmat az Én pici pónim cuki kis izétől a fantazis pószteres harcos pegazus pószterek.
Az egyetlen ok, amiért nem láttok még vérengző unikornist az esti híradóban, nem más, mint hogy Ecz [sic! Most már így írja, mondván ez az archaikus alak méltóbb hősi őseihez. Hagyd csak, majd kinövi...] sajnos sehol nem leli a rosszaság legapróbb nyomát se a világban. [Hagyd csak, alkat kérdése...]
- A hitem szerint nem léteznek, Ecz.
- Akkor honnan van ennyi kísértethistória?
- Tudod, ha egy házban sokáig laksz,abba mérhetetlenül beivódsz. Legszívesebben én is azt mondanám: "Felégettem magam mögött minden hidat, és örülök, hogy a hidak felégtek." De ez nem lenne igaz.
- Még most se vittél el minden cucodat. Pedig még a nyeregtáskám is telepakoltuk.
- Igen, de tudod, miközben pakoltam rájöttem, hogy nem is lehet mindent emléket eltűntetni rólam. Ott marad a konyhában a sosem-lett szörpök ragadós börtönköre. Ott maradt az asztalrésbe szorult dohányszemcse. Megmaradt utánam a szennyes alján meghúzódó póló, az ágy alá kommandózott fél pár zokni.
-De ha kitakarínak, tényleg alaposan kizakaríanak?
- Akkor is ott marad még ez meg az, amit ajándékba, vagy épp együtt vettünk. Ott marad a falon a közös emlékek nyoma...
- Úgy érted, te, mint a múlt kísétete, ott fogsz lengedezni a lakásban.
- Én inkább lidércert mondanék, de úgy.
- Kik azok a lidércek?
- Akik hamis lángjukkal elveszejtik a mocsarakban a gyanútlan arra járókat.
- És lidércek vannak?
- Nincsenek.
- És mikor nem leszel már szellem?
- Amikor már csak emlék leszek. Amikoe már fontosabbá válik, hogy megtörtént, mint az, hogy velem.
- Jó, hogy mindketten elköltöztök abból a lakásból
- Bizony jó.