Ég és föld.

Épp baromira dolgoznom kellene (meló a meló mellett megint...). De nem akarom elveszíteni az emlékét annak, ami most történik épp. Most tele vagyok vele, kitölt, szétfeszít, de egyszer talán méltatlanul felzabálná a feledés.
A vasárnap reggelünkről írtam már. Mélypont, merre tovább, van-e még bennünk...

Tudom, hogy nagyon hülye helyzetbe csöppentél. Az új pasi, aki az exével lakik, sose jó ómen. Főleg, ha az új pasi makacsul ragaszkodik a szabadságához és a barátsághoz. És láthatóan az ex sem tud mit kezdeni az új helyzettel. Remek talpalávaló ez a démonaidnak.
5 hónap túl sok veszekedése kering a téma körül. A tét nem kicsi. A múltad miatt úgy érzem, mindenkire féltékeny vagy. Úgy érzem be akarsz zárni. És azt nem viselem el. Makacsul bízok abban, hogy jobban tudom kezelni a dühkitöréseid, mint fordítva lenne. Ráadásul ott a közös baráti társaság. A közös lakás, egy barátság, miegyéb.
Az első megoldási kísérlet kivitelezhetetlen: találkozzatok, legyetek egy társaságban, viseljétek el egymást, ismerjétek meg egymást.
Fújsz az exre (érthető), és fúj az ex is (hisz az ego dolgozik...). Én meg próbálok egyensúlyozni a vihar szemében. Próbálok egy majdnem kiürült barátságot megtartani. Próbálok egy új kapcsolatot felépíteni, bizalmat kialakítani úgy, hogy neked az ex örök fájó pont. Beszélek vele, beszélek veled. Próbálok hatni, sok a kudarc, sok a veszekedés. Határokat húzok, próbálom magam megértetni.
Talán két hónapba telik, hogy ha fáj, ne vagdalkozni kezdj, hanem őszintén kezdjünk beszélni a problémák gyökereiről.
Újabb két hónap, mire úgy érzem, kitisztáztuk az alapokat. De az exek kérdését teljesen máshogy látjuk. Más elveink kötődnek ehhez, más tapasztalatok. Vagy négy hónap telik el, mire az elvek közeledése megfeneklik, és felteszem magamban a kérdést: különböző alapokról indulva lehet-e közös jó megoldást találni.
A megoldást megtaláljuk. Ex is nyit feléd, neki is muszáj. (Ezt se hittem volna korábban...) Azt mondja, igyekszik elfogadni. Rárak téged is a körmailre. Majd vasárnapra szétesel. Próbálom kezelni a szituációt...
Mélypont.

És estére már azt mondod, szeretnél írni neki, de nem biztos, hogy jó ötlet. Vérnyomásom kapásból valahol 240 és az azonnali agyvérzés közt ingadozik - de kedves levelet szeretnél írni neki.
És kedves levelet sikerül írni neki. Nyitsz felé, őszintén, emberien. Megtöröd a jeget. Válaszol, őszintén, emberien, ahogyan Te meghívtad. Mire kapcsolok, ti már leveleztek.
És elönt a büszkeség. A reggeli és az esti éned közt épp akkora a távolság, mint a teológia és geológia közt. Ég és föld...
Ledöbbent és meghat, mennyire voltál képes túlnőni magadon. Te láttad, mennyire meghatott...
Meglátni az "ellenségben" az embert, megérteni az ő világát nagyon nehéz. Sokkal könnyebb és egyszerűbb a pusztuljon, tűnjön el, ne legyen. De megérteni a másikat, az az emberhez méltó tett...
Szent Ágoston mondta, ha jól emlékszem: szeress, és tégy, amit akarsz. Mert ha márképes vagy szeretni, az megóv attól, hogy olyat tegyél, amivel ártani akarsz a másiknak.
A negativitás, a tagadás börtönbe zár, lehatárol. Elég egy pici rés a negativitáson, egy pici igen, és az a pozitivizás egész láncolatához vezet. És most úgy érzem, ez az igen elvezet ahhoz, hogy kevesebbet veszekedjünk. Ez az igen elvezet ahhoz, hogy ne kelljen gondolkodnod rajta, meddig bírod ezt még. Ez az igen elvezethet ahhoz, hogy vénülő kezemmel paskoljam majd meg ráncos kézfejed, amikor elvillamosozunk rántott husiért...
Sokszor mondod, nem vagy olyan jó ember... Mindig mondom, hogy nem csak úgy születünk, hogy akkor én most jó ember vagyok, és karba tett kéz... ahhoz, hogy jó ember legyél, kőkemény döntések kellenek. Akarás és kitartás. És itt van benned az alapja, látod, hogy igazán jó ember lehess. Ha akarsz. Hogy túlnőhetsz általa magadon, a régi rossz dolgokon, és kilőhetsz az égbe...
Ami talán egy cseppnyit Azúrkék.