Költözés

Olyan bizonytalanul, mint jövendőmondó zsákjában a zsugorított koponyák, úgy zörögnek a gurulós bőrönd kerekei az aszfalton. Még egyszer hátra nézek. Mély slukk, lenntart, kienged. Újra zörgés.
- De jó! Nyaralni megyünk? - Ugrál körülöttem Ecc.
Pici Eccem! Csak most hagynál!
- Nem. Költözünk.
- Ez azt jelenti, hogy új ágyunk lesz? Új szobánk? Kapok külön szobát?
- Nem kapsz. De igen, új szobánk lesz. És új ágyunk is
- De jó! Mondjuk én szerettem kicsit az előző szobánkat is. Nem a hideget. De a meleg, az jó volt.
- Az jó... - hagyom rá.
- És Keksz is jön velünk?
- Nem. Éppen ez a költözés lényege...
- Jaaaa.... De miért?
- Mert a mi történetünknek vége van.
- Elmeséled?
Hogy elmesélem-e?
Nem feledem a lányt, akit egy párkeresőn ismertem meg. Szinte egy másik élet volt. Legalábbis teljesen más élethelyzet. Eszembe jut mindaz, amit egymásnak köszönhetünk. Nehéz életszakaszon kísértük el egymást. És emlékszem arra a lányra, akivé mellettem formálódott.
És az emlékezés sokkal aktívabb, cselekvőbb, pszichedelikus aktus, mint a nem felejetés. Nehéz lesz megbocsájtanom magamnak, hogy én tettem, hogy hagytam, és hogy kevés voltam mássá formálni.
De túl minden rosszon, túl azokon a hibákon, amiket elkövettünk, azokon a személyiségbeli különbségeken, amiken nem tudtunk túlnőni egymásért, nagyon szép történet volt a miénk.
Bár párként már nem ment tovább, szeretetben váltunk el, és igyekeztünk majd egy évig még emberi méltósággal élni egymás mellett.
És remélem barátként tovább kísérheten majd a sorsát, láthatom még boldognak, teljesnek ismét. Remélem mihamarabb megtalálja a férfit aki segít neki visszatalálni önmagához.
- Szép törtnet, de talán majd máskor elmesélem.
- És most merre tovább?
- Csillag vár a sarkon. Remélem egy még szebb történet felé.