Négy évszak - a tél

Akkorra már értelmetlenné váltak a szavak.

A helyzet tiszta. Másképp gondolkodunk.
Ha szakítasz valakivel, akkor kizárod az életedből azt a személyt, megsemmisíted magadban. Téged kísértenek a múltbéli megcsalások démonai.
Én rég óta azért szeretek valakit, amilyen ember. A szeretet formája esetleges; ha párként, nőként már nem is tudom kívánni, szeretni, attól még a benne lévő emberi vonások miatt mint ember, értékesnek tartom. A szerelem nálam egyirányú út. Meglehet, megéltem mellete, hogy túl nehéz vagyok számára, és nem bír szeretni. Ha ezt egyszer átélem, megroppan bennem a bizalom, és többé nem kívánom ezt megélni vele. Lezárom. De ha a személyről alkotott képen nem volt téves lila köd, ettől ő még értékes ember marad. Akkor barátként még tudom kedvelni. Engem kísért a rák adta nyomtalanul törölhetőség nevű démona.
Csoda, hogy egyáltalán belémkezdtél, így, hogy még az exemmel élek. A féltékenység állandó vitagóc nálunk.
Mire megérkeztél, már értelmüket vesztették a szavak. Bármit mondtam, kirekesztetted. Engem rekesztettél ki, és egy távoli kisbolygón ketingtél.
-Fordulj hasra! - szóltam rád, és már nem akartál az enyém lenni, már nem akartál engedelmeskesdni. Elhallgattam. Csak néztelek, vártam, hogy visszatérsz-e hozzám. Szavak nélkül gondolkodtam, csak átéltem a helyzetben lévő ezer érzelmet, egyikhez sem tapadva. Míg rá nem találtam a lényegre: minden vitán túl, boldog vagyok, hogy itt vagy. Simogatni akarom a hátad. Szeretni téged. Talán ezt megérted, ha a szavaim nem. Mellettem kínlódsz a negatív térben. Egy merő tagadás vagy. Küzdök, hogy ezt ne viszonozzam. Hogy azt tegyem, amitén akarok. Szeretni téged. Nézlek, és várok.
Ideges vagy, pár percenként közbe szólsz. Forduljak el. Ne nézzelek. Úgyse fogsz megfordulni. Fájni fog reggelre a hátam, ha így ülök.
Akkora már értelmüket vesztették a szavak.
Nagy nehez megadod magad. A hasadra fordulsz.
- Köszönöm! Mondom, és simogatom a hátad. Hamar besokalsz. Kérsz, hogy hagyjam abba. Elfogadom. Lassan visszatér pár üresen kongó szó. Elfordulsz. Elalszol.
Dúlt bölényként rovom a köröket életem korlátai között. Cigaretta után újabb cigaretta. Az ágyra nézek. Alszol már,de az egyik kezeddel engem keresel az üres ágyban. Belekapaszkodom a reménybe, hogy még elbírsz, még engem akarsz. És azt, hogy az enyém legyél. Melléd fekszem. Elalszom.