A férfi tündöklése és bukása II. Középkor-Iparosodás

BDSM Blogok » Blog - Azurit » A férfi tündöklése és bukása II. Középkor-Iparosodás
2018. 02. 04. 16:00 | Megjelent: 1204x
Kulcsszavak: kerekasztal
A középkor tipikus társadalmi berendezkedése a hűbéri lánc volt. A hűbér nem más, mint a föld, amit az alattvaló katonai szolgálatért cserébe kap a hűbérúrtól. Mivel a nők nem teljesíthettek katonai szolgálatot, így földtulajdonuk sem lehetett. A földesúré volt a föld - és ezzel a jog is, szinte mindenre. Így például (bár ismereteim szerint nem éltek túl gyakran ezzel a joggal) élt a ius primae noctis, azaz első este joga a földesurak körében. Elvi haszna ennek az volt, hogy a kor vélekedése szerint, ha feltehető, hogy a földesúr az apád, akkor biztos derekasabban állsz helyt a csatában.
A nők tulajdonjoga továbbra is erősen csorbított, magántulajdona csak özvegysége esetén lehetett. A házasságtörésen kapott feleséget a férj eltaszíthatta, kolostorba küldhette, börtönbe zárathatta, vagy meg is ölhette. Ellenben a megesett nők továbbra is életükkel fizethettek, és a "fattyak" (még a királyi fattyak) társadalmi perifériára szorítása is ismert.
A középkor végére a királyi hatalmak megerősödnek, a katonai szolgálatot már felváltja a pénzbeli adó. Bár a nő katonáskodni nem katonáskodhatott, adót fizetni már remekül tudott ő is. A hűbéri birtok családi birtokká alakul át, növekszik a nők autonómitása. Néhol egy-egy nő is fegyvert ragadva feltűnik a hadszíntéren, és helytállásukkal kivívják a férfiak tiszteletét. De a középkor anyakirálynői is inkább túlkopenzálták női mivoltukat, elutasították női mivoltukat, és gyakran erősebb központi hatalmat építettek ki. A királynők terhességénél a nép trónörökösért, fiú gyermekért imádkozott, annak ellenére, hogy női király is ülhetett a trónon. A nők a házassággal járó vagyonnal politikai tényezőt játszottak. A főrangúak körében az érdekházasságé volt a vezető szerep. Ezt a politikát a Hasburgok fejlesztették tökélyre. (Ám háborúskodjanak mások, te, boldog Ausztria, házasodj!). A mind bonyolultabb és kiterjedtebb rokoni kapcsolatokhoz sok utód kellett. Számon tartanak olyan főnemesi családot, ahol az anya 22-25 gyermeket szült. A gyermekszülés természetes elvonta a nő idejét és erőforrásait attól, hogy más szerepekben megvalósíthassa önmagát.
Amszterdamban még az 1774-es Vitairatban is arról ment a vita, hogy az asszonyállatnak van-e halhatatlan lelke. A vitairat végül arra lyukadt ki, hogy nincs.
Azonban az ipari forradalmak lassan átalakítják a társadalmi struktúrát. Az ipar sok munkást igényel, szükség van a nők munkaerejére is.

- Jelen írás követi Lux Elvira Női szerepek c. könyvének eszmefuttatását. -
A blog előzménye: https://hu.smpixie.com/bdsm-blogok/azurit/43580-a-ferfi-tundoklese-es-bukasa-i-a-klasszikus-nemi-szerepek-a-kozepkorig

A blog folytatása:

Hozzászólások (1)


#271796 | 2018. 02. 04. 19:32
A feminizmus bemutatásával segítene valaki? A témában kevésbé vagyok jártas, ha utána kell mennem, kissé el fog húzódni a cikksorozat. :D