Napi kult. - Ész és fasz vitája

"– Hé, te ész! – Ki szólít? – Én hílak, a vessző,
Termetes növését magosba meresztő.
– A szándokod? – Hátsó. – Természete? – Dévaj.
– Mit kívánnál? – Nőszni. – Kivel? – A grófnéval.
– Tégy le róla! – Nem megy. Adj tanácsot, elme!
Bizgat buja bírvágy bűnös gerjedelme.
Úgy ohítom őt, mint szép Helénát Páris,
Hej, ha penna volnék, ő meg kalamáris!

– Tégy le róla! – Miként? Mit tehetnék? – Lappadj!
Huttyanj össze, öcsém, túlságosan nagy vagy.
Minden vér fejedbe egyszerre betódult,
Attól vagy ily lázas, attól vagy ily bódult.
Kornyaszd le a fődet, úgy lesz elég tiszta
Hergelt bikaságot hökkenteni vissza.
– Nem megy. Mint napmeleg sziket szokott, szít ő,
Vágyom lenni benne csiklóbegyerítő!

Mint párbaji fegyver, mit lovag kiránta,
Úgy meredek én is vitézül iránta,
Bősz harci kedv büszkén dagadozva jár át
Szálfaökleléssel bévenni a várát.
– Aztán, no, ha megvolt? Utána mi légyen?
Nem marad ám egyéb semmi, csak a szégyen.
Hogy tekintesz otthon tetted után körbe,
Hogy nézel az asszony szemébe, tükörbe?

– Engem a jövendő nem érdekel, pajtás,
A következés nem, csak a leszakajtás.
Osztán meg utána, nem gondolok illyen
Dolgokkal, aszondom én, hogy carpe diem.
– De nagy filozóf vagy! Te Lucifer pecke!
Hát csak nem tágítol? Meg vagy veszekedve?
– Tágítok örömmel, mód rá ha adódik,
Ha kerül csuszamlós, tágítni való lik.

Hajt a fajtalan vér, kutyálkodni kéván.
– Nősparázna ágyon kéjelegve czédán?
Így akarsz fiadnak exemplumot adni?
Bárdolatlan furkó! – Kétszínű okosdi!
– Gyalázatos kéjenc! – Te se vagy jobb, mint a
Vászna Deáknénak, álbölcs karafintya!
Tudom, min jár folyvást képzeleted srófja,
A grófnéra gondolsz – többet, mint a grófra!

– Hitvány ebütő, te! – „Mi ez a nagy lárma?"
Szólott közbe a kéz ennek hallatára.
S az állást kitudván tövéről hegyére
„Hadd vegyem a dolgot" úgymond „magam kézbe.
Gondold el a grófnét, ész komám, ruhátlan,
Mi tetszetes néked, oly pozitúrában,
Te meg öcsém, vessző, ha megnyúltál, hagyd úgy,
Bízzad reám bízvást lőkupakod, makktyúd."

Ész, kéz meg a vessző így öszvefogának,
Áldott háromságban áldozni Onánnak.
Mi egyedül nem ment, elvégezék együtt,
Így lett ész és vessző pörpatvara petyhüdt.

Béke lett közöttük, meglett a vigasz már,
Mert ez bizony így van: hol az ész nem használ,
Egy derék maroknak van több foganatja. –
Ebfarknyi mesémnek ez itten a magva."

Varró Dániel