2017. 11. 21. 19:49 | Megjelent: 1306x
Képzeljétek! Azúr elvitt hétvégén kirándulni engem! Sosem voltam még ilyen messze kirándulni senkivel. Persze jártam már messzebb is, amikor világgá mentem, de az nem olyan jó, mint kirándulni valakivel.
Elmentünk meglátogattuk Csillagékat. Azúr sokáig elrejtett a táskájában, mert az mondta, Csillag nem biztos, hogy örülne nekem. Kérdeztem is tőle, miért haragszik rám. De Azúr azt mondta, Csillag nem is rám haragszik. Hanem rá. És azt is mondta, nem is rá haragszik, hanem másra. Ő csak nem hajlandó átvenni a haragját. És ez rosszul esik Csillagnak.
Azúr szerint a harag a szív betegsége. Fertőz és elmagányosít. Azt hiszem, azért haragszik ránk Csillag, mert magányos.
De amikor ott voltunk, rám már csak picikét haragudott Csillag, és ennek nagyon örültem. És úgy éreztem, Csillag szeretné, ha barátnők lennénk. Megtanított, hogy kell szurkolni a Cselzinek. Még nem tudom, ki a Cselzi, de ha megtudom, már szurkolni is tudok majd neki. Meg csinált rám virágillatot. Azt mondta, ez olyan nagylányos dolog, mint a pata- meg a sörényfestés.
Itthon kérdeztem is Azúrt, hogy befesthetjük-e a patáimat vörösre. Nem engedte. Azt mondta, én így vagyok a legeslegszebb, és amíg ezt meg nem értem, addig kicsi vagyok ahhoz, hogy festhessem a patáim. A sörény és farokfestésről meg hallani sem akart. Azt mondja, a világ úgyis meg akar majd változtatni, azt sugallja majd, így nem vagyok elég jó, és ezzel el akar majd szomorítani, hogy sok pénzért próbáljam visszaszerezni a boldogságot, amit az elvett tőlem. Azúr nagyon okos, és hiszek neki. De azért egyszer szeretnék vörös patákat…
Meg szegény Csillag szerintem este megfázott. Éjszaka hallottam, hogy nagyon kapar a torka, és fura hangokat is adott ki, de a sötétben nem láttam, hogy mi baja. Reggel akartam adni neki gyógyszert, mert a kis gömbölyű üvegre rá volt rajzolva a patika jele. De Azúr nagyon mérges lett, és mondta, hogy azt meg ne lássa még egyszer a kezemben, és az nem gyógyszer. De azt nem mondta el, hogy akkor mi is az.
Még sosem volt legjobb jóbarátnőm. Szeretném, ha Csillag a legjobb jóbarátom lenne. De nem akarom, hogy a legjobb jóbarátnőm kicsit is haragudjon rám.
Ecc.
Hozzászólások (12)
mind a hárman ;)
Mostmár 50%-ban az enyém :D
Ecc.