A dominancia virtusa: a felelősség.

El-elrágódom azon, hogy mennyi negatív politikai szavunk kapcsolódik az uralomhoz, és hiába töröm a fejem, egyértelműen pozitív nem jut eszembe.
Király, cár, császár, államfő, államférfi, semleges fogalmak. Despota, önkényúr, kényúr, kiskirály, zsarnok, tirannusz... Megannyi bukása a dominanciának. Az úr még esetleg, de a szívből jövő Uram (Úrnőm) az, ami pozitív érzéssel telítheti az uralmat. Ez is jól mutatja, hogy méltón uralkodni milyen nehéz. Hisz ha az uralkodók egymást túllicitálva lennének méltóak, akkor arra lenne több szavunk... Elkeserítő.
Az uralkodás viszonyfogalom. Mindig valamire irányul. Egy nép királya a népe nélkül földönfutó. Egy párt vezére pártja híján csak üres térben pöffeszkedne. Mint már korábban írtam: egyetlen dom sincs meg szubja nélkül, a szubok nélkül csupán Kovács Bélák lennénk, szürke egyek az egyenlők között. Az uralom pedig megtörhető, levethető, még ha ára is van az uralkodó megdöntésének.
Az uralkodásról mindenkinek először a többletjogok ugranak be. Quod licet Jovi, non licet bovi, ugyebár... De ahol megjelenik a jog, ott megjelenik egyvére, a kötelesség is. A pozitív diszkrimináció mézmocsarában olyan könnyű elfelejteni az uralkodással járó terheket. Mert az uralkodónak elemi érdeke megmaradni uralmában, hiszen a nélkül megsemmisülne.
Így az uralkodó nem zsigerelheti ki uralma tárgyát, mert az vagy leveti magáról, vagy magával rántja a pusztulásba. Az ember uralma alá hajtotta a természetet, és mára szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki számolgatja magában a Trappist-1 útiköltségeit. Egy ország uralkodója, ha elgyengíti saját népét, nem csak a belső lázongást kockáztatja, hanem azt is, hogy egy szomszédos erős ország megfosztja autonómiájától.
A bölcs király tehát nem pusztítja, hanem gyarapítja azt, amin uralkodik. Ahogy gyarapszik uralmának tárgya úgy gyarapszik saját hatalma is. Gyarapítani pedig akkor tudja sajátját, ha nem csupán saját érdekét, hanem alávetettjének érdekét is szolgálja az uralkodó. Úgy sejtem, az ellentétes érdekek látszólagossága mögött lényegi azonosság áll: az uralkodónak ugyanaz az érdeke, mint a az uraltjának. Egy szegény ország nagy terhek mellett is keveset adózik, míg egy gazdag ország kevésből is bőséget teremt uralkodójának. Egy elnyomorított lelken uralkodni? Hát az is csak nyomor. Míg egy kiteljesedett lélek szolgálatát a magadénak tudni, felér a mindenséggel.