Eccarv: a büntetés

Szombaton Azurit nagyon megbüntetett. Elzavart a helyemre, és azt mondta, "Kisasszony, most alaposan gondolkodjon el a Pixin, hogy miért nem szabad egyedül ott mórikálnia magát." Hangja hideg volt, mint a citromfagylalt, és a színe meggyvörösben izzot.
Én meg alaposan el is gondolkodtam rajta, és rájöttem, hogy ez egy társkereső, és ha írok nektek, akkor lesz itt sok új társam. És amikor eszembe jutott néhány kedves név az oldalról, örömömben ugráltam piciket, de tényleg csak piciket az ágyon. Erre Azurit azonnal rámszólt, hogy ne ugráljak, szégyeljem magam, és hogy rossz unikornis vagyok. Furcsa, sosem szokott unikornisnak hívni. És sosem volt még ilyen mérges rám. A színe sokszor a kirobbabó vulkánok magmájának színére hasonlított. Én szerettem volna, ha megint szép azúrkék színe lesz, és szerettelek volna megkérdezni titeket, hogy mit csináljak, de nem írhattam.
Próbáltam gondolkodni, de semmi rossz nem jutott eszembe. Nem tudom, miért gondolja, hogy nem szabad írnom nektek. És már azt hittem, hogy örökké haragudnk fog rám, mert én csak egy buta kis egyszarvú vagyok, aki nem tud rájönni, hogy mi a baj. És nagyon-nagyon sok gondolaton át voltam szomorú.
Csak néztem Azurit színeit, és vártam. Lassan múlt lelkének vörössége, és csak este ült le beszélgetni velem.
Addigra a színe a védelmezők hideg acélszínébe változott.
Elmondta, hogy félt engem, mert tudja, hogy nagyon szeretem a színes embereket, de vannak nem jó színű emberek is.
Azúr mindenkit félt. Próbál mindenkire vigyázni. Mondtam Azúrnak, hogy néha sokkal jobb lenne, ha úgy vigyázna ránk, hogy csak szeret minket, és akkor senkinek nem eshetne baja.
Ezen elgondolkozozott, aztán másnap megengedte, hogy néha írjak nektek. De lefektetett néhány szabályt, amiről azt mondta, ezt muszáj lesz betarzanom, ha Pixizni szeretnék.
Úgyhogy újra itt vagyok! Yupppiííí!
Ecc.