Sablonposzt a csend ellen

BDSM Blogok » Blog - Azurit » Sablonposzt a csend ellen
2017. 10. 11. 09:28 | Megjelent: 980x
Kulcsszavak: Sablonposzt
A probléma, amit a posztodban említesz gyakori téma a párkeresők körében. Erre rendszeresen reagáltak és reagálnak is az olvasók. Így sok nézőpontot tud összegezni számodra ez a szösszenet.
Megértem, hogy az ember nagy reményekkel fordul egy új párkereső felé, és ezért hamar csalódik.Jól tudom, milyen fárasztó és unalmas, ha a gonddal fogalmazott levelek sokaságára nem érkezik válasz. De mielőtt teljesen kiégnél érdemes kicsit belegondolni, mit él át a másik oldal.

Egy friss női regisztráció körülbelül 60-100 levelet kap az az első héten. Igen, szinte mindenki próbál rárabolni a friss húsra. Ez jóval több, mint amit tisztességgel "fel lehet dolgozni". Ráadásul a hölgyek rengeteg olyan levelet kapnak, ami jóindulattal is csak a "spam" kategóriába sorolható. Így a hölgyek gyakran túlingerlődnek a levelektől, és teleszalad a napozójuk az egésszel.
Később sem sokat javul a helyzet: beszámolók szerint az első hét levéldömpingjét követően jön az időszak, amikor már főleg csak akkor kap levelet, amikor online. Mondjuk mire elolvas egy levelet, kap 3 másikat. A levelek minősége a mennyiségi változás ellenére sem feltétlen javulnak. Így érthető, hogy a nők hamar ráállnak az időgazdálkodásra: csak arra válaszolnak, ami számukra az információs zajból eléri az ingerküszöböt.

Persze, ez nekünk, aktív keresőknek nem sokat segít. A sok levél, amire nem jön válasz, természetszerűen termeli a kudarcélményt. Hogy mégis mit tehetsz ez ellen? Növel a kudarctűrő képességed, és próbálj meg néhány szempontot figyelembe venni levélíráskor.

- Ha úgy érzed, tököd tele van azzal, hogy nem válaszolnak, akkor hagyd egy kicsit a párkeresést, igyál egy sört a haverokkal, fuss egy kört a való életben az ismerkedéssel, vagy csak kezdj el beszélgetni másokkal az oldalról, egész mindegy. Amikor már "kiszellőzött" belőled a kudarc, ülj neki friss kedvvel.
- Levélírás előtt olvasd el az adatlapod. Nézd meg, mit keres a hölgy. Mert általában tényleg azt keresi. Ha nem keres senkit, akkor téged sem. Ha nőket keres, és férfi vagy, akkor nem téged keres. Ha 40 vagy, és 30 éves korig keres, akkor nem téged keres. Ha 20 éves vagy, és +40-es pasikat keres, akkor... Persze lehet feszegetni a határokat, de tudd, hogy ilyen esetekben tartoztál az ördögnek egy levéllel, és borítékoltál egy kudarcot.
- Ha elolvastad az adatlapod, akkor ezt finoman éreztesd. Utalj az ott felsorolt információk birtokban levésére (árnyaltabban annál, hogy szia olvastam az adatlapod, ezért elküldöm neked a sablonlevelem...). Egy kapcsolatban mindenki azt szeretné érezni, hogy a személyisége, a lényege miatt lett kiválasztva, és senki sem örül annak, ha csak egy a tömegből...
- Ne feledd, hogy egy bdsm viszony megegyezés kérdése. Ne kezdj olyan szexszuális tartalommal, aminek az előfeltétele az ilyen megegyezés. Lehet, hogy ez izgat egy subot, vagy egy domot, de itt sub nők és dominák vannak. A női oldalán a lelkének tuti fenn fognak akadni ezek a levelek, és mennek a kukába. Emberként írj az embernek, és add meg az ahhoz mért a tiszteletet.
- Ha ne adj isten valaki visszaírja, hogy köszönöm, de nem téged kereslek, az azt jelenti, hogy normális levelet írtál, de köszi, mégsem téged keresnek. Nem azt, hogy ha írsz négy másik levelet, akkor talán igen lesz belőle. Ne spamelj te sem, csak nehezíted vele mindenki más dolgát. Főleg ne kelj ki önmagadból... Sosem tudhatod, hogy az, akit elítélsz milyen más tagokkal áll baráti kapcsolatban, de abban biztos lehetsz: vágnád így magad alatt a fát...

Sok sikert kívánok az ittlétedhez, ne feledd, sikered legalább két embert tehet boldoggá.

Azurit.

https://www.youtube.com/watch?v=4zLfCnGVeL4

* A poszt tartalma még változhat, hölgyeim, kommentben jöhet a kívánságlista, amitől szebb, élhetőbb hely lesz a pixi... *

Hozzászólások (13)


Törölt felhasználó
#256811 | 2017. 10. 11. 19:13
...és persze ott van a másik véglet is, amikor az ember életéből több év megy el, mert hisz a másikban és vár rá. Arra, aki türelmet kér és igazából nem is gondolja komolyan.

"Ne ígérj, ha úgysem akarod betartani" - lenne ez esetben a jelszó.
Törölt felhasználó
#256800 | 2017. 10. 11. 15:33
Türelmetlenek, mindent meg akarnak kapni, lehetőleg minél előbb.
Nem egy ismerkedésem ment már a kukába amiatt, mert a türelmetlensége taszított.

"Ne sürgess!" Ez lenne a jelszavam.
Törölt felhasználó
#256798 | 2017. 10. 11. 12:52
Ha elszalad, had menjen.
Ami ki van írva, az úgyis megtalál.
Törölt felhasználó
#256797 | 2017. 10. 11. 12:48
Az idő :)
Bár a tól-ig fölösleges szerintem is , pusztán amiatt mert egy jó adag szerencse is kell .
Törölt felhasználó
#256796 | 2017. 10. 11. 12:46
Átlagember-logika: "Ha elvétettük az irányt, kettőzzük meg erőfeszítéseinket, és haladjunk kétszer gyorsabban!"
Törölt felhasználó
#256795 | 2017. 10. 11. 12:41
Sokan sietnek. Nagyon sietnek.
Csak azt nem tudom, hogy hová.
Kergetik az álmokat, a vágyakat, a partnereket, önmagukat.
Nem is értem. (jó, mondjuk nem is kell mindent értenem.)
Többször olvastam már itt, hogy aki x hét alatt nem talál itt partner, az nem is keres igazán.
De miért kell ilyen intervallumot megállapítani?
Mi az ami elszalad előlünk?
Törölt felhasználó
#256794 | 2017. 10. 11. 12:23
valószínűleg a normál életben meg sem mernek mukkanni , nemhogy hangot adjanak a negatív véleményüknek .
Törölt felhasználó
#256790 | 2017. 10. 11. 10:42
ha én lennék az oldal üzemeltetője, ezt kiraknám a főoldalra. de szerencsére nem én vagyok

igy máshova teszem ki :)
Törölt felhasználó
#256789 | 2017. 10. 11. 10:16
Ezt kellene végigolvastatni azzal aki ide regisztrál...
#256788 | 2017. 10. 11. 09:55
Áhhááá...simán lehet...akkor ő lehet nem is ír, senkinek csak ilyet, így minimalizálva a kudarc lehetőségét...:D Vaaaagy...fordított pszihológia...Lehet azt várta, hogy majd elkezdem meggyőzni arról, hogy rosszul gondolja, mert bizony én egy kurva jó csaj vagyok..:D
Törölt felhasználó
#256787 | 2017. 10. 11. 09:54
Régebbi tapasztalatom szerint a "normál" társkeresőkön is ez megy.
Lehet hogy nincs is munkaerőhiány, csak ezek az emberek az álláshirdetésekre is pont ekkora figyelemmel reagálnak az önéletrajzukkal és a kísérőlevelükkel?
Azt már csak csendben és halkan: vajon hogy élnek meg, tartanak emberi kapcsolatokat ilyen életképtelen hozzáállással ilyen sokan?
#256786 | 2017. 10. 11. 09:51
Hátööö... Negyedjére futok neki, de végre van egy tippem.
Esetleg primitív szadistának mentális maszturbáció?
#256785 | 2017. 10. 11. 09:43
Én most a napokban kaptam egy érdekes levelet, amiben valaki azt ecsetelte, kissé ordenáré stílusban, hogy nem tetszem neki...Nos, nem mintha kardomba dőlnék attól, hogy xy switch uraságnak nem vagyok az esete, de egyszerűen nem értem mi motiválta, hogy meg is írja ezt nekem, mintha ez nekem bármilyen szempontból is egy releváns információ lenne. A levelet ignoráltam, semmit sem reagáltam, a fiatalember azóta is naponta többször nézegeti az adatlapat...tényleg nem értem...Valaki ezt meg tudja magyarázni? Van olyan ténYleg, hogy valaki végignéz egy csomó adatlapot, aki tetszik annak megírja, hogy tetszik, aki nem tetszik annak megírja, hogy nem tetszik? :D