Interaktív múzeum III.

Immár jobban fogom érteni, hogy miért könnyebb annyi nő számára az izmos férfitestben látni a dominanciát, érteni fogom, miért nedvesedik a lábak köze egy mélyebb torokhangtól, vagy épp azt, hogy miért vonzódnak a nők a magasabb férfiakhoz. Érteni fogom, ha értem majd, mire jó egy csoportnak egy domináns hím és a rangsor.
Oké, a szűkös erőforrásokért mindig is verseny van. Legyen az élelem, szerető, vagy épp egy szombat este mivel töltése. Minél inkább létkérdés egy erőforrás, annál keményebben megy érte a harc.
Ha egy csoport kialakul, akkor szép lassan rendeződik a hímek közt hierarchia. Minden hímnek van annyi esze, ha háromszor lepofozta őt valaki, negyedjére már nem áll sorba pofonér (itt most nem a mazo srácokra gondolok, ti evolúciósan más kérdéskörbe tartoztok, bocs. :) ). Amint a hierarchia megszilárdul, csökken az összecsapások agressziójának mértéke. Elég lesz különböző jelzések felmutatása, hogy mindenki legalább hozzávetőlegesen tudja, hol a helye a sorban. És a sor elején ott áll a nagy és erős alfa.
Övé a legjava mindennek, de miért jó ez a többieknek? Nincs az az alfa, akit 3-4 béta nem tudna elagyabugyáli, még akkor sem, ha ő Chuck Norris.
Az egyik magyarázat, hogy minden más viselkedési forma költségesebb. A gyengébb, vagy fiatal hímnek így nem kell 0-24-ben küzdeniük, elég, ha az alfát eszi folyton a harci ideg. A csoport együttműködése során meg így is több konc marad neki, mintha egyedül kéne vadásznia. A csoportból való kiválás radikálisan csökkenti az életben maradást, egy másik csoporthoz való csatlakozás során meg a xenofóbia miatt 0-ról kell, és sokkal keményebben küzdeni magunkat fölfelé, az meg kinek jó?
A képlet eddig egész tiszta lenne. De már a csimpánzoknál sem izomjózsi a prímás, hanem az, aki a legügyesebb a koalíciók kialakításában. Egy dominanciaharc után a domináns egyed sokszor kezdeményez békülést, ha a másik fél elfogadja alárendelt szerepét. Ilyen feszültség és agressziócsökkentő viselkedés például az ajándékok, az érintések, bonobóknál például a szex is. (Beugrik valakinek a "békülős szex"?)
A domináns hímek tehát nem csupán több erőforrást szereznek a csoporton belül, ők azok, akik mérséklik a csoporton belül kirobbanó konfliktusokat (általában a gyengébb fél támogatásával, így destabilizálva a dominanciában hozzá közelebb eső helyzetét...), ők lépnek fel legagresszívebben a külső támadásokkal szemben, erős szövetségeket hoznak létre, amelyen belül megosztják a gyengébbekkel a táplálékot, vezetik a csoport vonulását, emlékeznek a tápanyagban gazdag vagy épp a veszélyes helyekre, egyszóval törődnek a csoporttal.
Máris micsoda változás a dominancia megítélésében, és még el sem értünk az emberig!
Az emberi csoportokon végzett kutatások az iparosodott társadalom szintjéig igazolják, hogy a magasabb státuszú férfiak reprodukciós nyeresége kimutatható. Onnantól valami nagyon megváltozott, de fáról való lemászás és az első gőzgép között jócskán volt idő arra, hogy a "felfelé törekvés" erős szelekciós nyomás alá kerüljön, erős idegrendszeri és hormonális (tesztoszteron, szerotonin, kortizol) szabályozás alá essen, genetikailag kódolódjon, fittségjelzőként szolgáljon, valamint a megszalad szexuális szelekció hatására millió különböző kis markert fejlesszeszen ki.
És épp ez a szépsége és nehézsége is dominancia megértésének és meghatározásának. Az ember genetikai öröksége széles spektrumot hagy a kulturális jegyek kifejlődésének. Annak ellenére, hogy az ősi dominancia jegyei mai napig hatnak ránk, millió egy valid lehetősége van arra egy embernek, hogy saját dominanciáját módon megélje. Biológiai adottságaitól függetlenül.