Domok és dominanciák

Mitől dom a dom?
Risley kijózanítóan mutatott rá: semmi mástól, mint megegyezéstől. Két, vagy több ember közös megegyezése tesz valakit dommá, illetve szubbá. Ebből következik néhány kellemetlen és fontos dolog.
1, Senki sem dom vagy sub önmagában. Hogy mégsem csupán képmutatás így ez a párkereső, hogy tele van subtalan dommal és domtalan subbal, nem jelent mást, mint azt, hogy vannak emberek, akik eme megegyezés valamelyik szerepéhez jobban vonzódnak.
De innentől talán érthető lesz egy-két félresiklás. Gyakran olvasom adatlapokon, hogy visszataszító sokak számára, ha első levélben már bizonyos szerepben azt ecseteli az illető, hogy mit tenne a levél olvasójával. Nos, amíg Risley meglátása nem cáfolódik, addig ki kell ábrándítanom néhány embert: a felháborodóknak van igaza. Mert ez a megegyezés a két fél köttetett meg. Mit szólnál, ha egy vadidegen bemenne a lakásodba, meginná a söreidet a hűtőben, kisajátítaná a kedvenc foteled, majd amikor felháborodottan számon kéred értetlen Bambi szemekkel pislog rád, hogy de hát ő meg fogja venni a lakásod...
Néha látom egy-egy sub megnyilvánulásában, hogy csak félve, álruhában mer felvállalni összeütközéseket, mert félti a PR-ját. Mert hogy néz ki az, hogy subként véleménye van, és szembe megy bármivel is? Nos szerintem úgy, mint egy érett személyiségű ember, aki ehhez mérten képes az ehhez méltó felelősséggel meghozni egy döntést, hogy másnak alávesse magát.
2, Ha a domság megegyezés kérdése, akkor a domság nem abszolút tulajdonság, mint mondjuk a szem színe, vagy egy idő után a testmagasság, hanem relatív, viszonylagos. Erről én is gyakran megfeledkezem, a tapasztalat evidensen tárja elém, hogy én dom vagyok. De ez faszság. Persze megkönnyíti a kommunikációt, hogy ezt az oldalamat abszolútként állítom be. De ennek a felismerésnek a megemésztéséből is húzós következtetéseket lehet levonni. Ajánlom mindenkinek elmélkedésre, ezeket a poénokat most nem lőném le...

De mégis, gyakran olvasom suboktól, hogy mennyi "kamu dommal", "domocskával" találkoznak, a hős helyett szájhőssel. A fenti érvelés szerint vagy egyel sem találkoznak, maximum olyannal, akikkel éppen ők nem kötik meg ezt az egyezséget, vagy néhánnyal, akikkel az egyezség megkötésével rossz lóra tettek. Nem azt kapták, ők elvártak. Úgy tűnik tehát, hogy a domság mögött van egy olyan "értékcsomag", amit mégiscsak várnak, feltételeznek az emberek. Ezt nevezzük most dominanciának.
Ahhoz hát, hogy megértsem, mitől vagyok dom, előbb azt kell megértenem, mitől vagyok domináns. Ahhoz, hogy megértsem, mitől vagyok domináns, azt kell megértenem, mi a dominancia.

Nehezíti a megértést, hogy a dominancia nem egy közvetlen adott valami, hanem egy személyiségvonás, amire rengeteg apró jel együttállásából következtetünk. Sejtésem szerint ráadásul nem is csupán egyetlen összefüggő személyiségvonást tekintünk dominanciának, hanem különböző személyiségvonások összességét. (Lásd például a fent említett Risley írásában már elhangzott: Sok domináns egyben szadista is. Éppen ezért, ha valaki szadista, könnyű annak a csapdájába esni, hogy ő domináns is. Azonban a szadizmusnak és az agressziónak ezer más lelki gyökere is lehet, nem csak a dominancia... Ráadásul egy domináns nem feltétlen szadista. Sőt. Egy domináns lehet mazo is, csupán látszatparadoxont hordoz a kérdés: Mi van akkor, ha egy domináns azt parancsolja, hogy akkor most üss engem. Ő most dom vagy sub? Elkalandoztam....) Innentől egy darabig ezt fogom keresni, azt hiszem...

Mire is jutottam hát első éjjelem?
A domság egy megegyezés. A dom nem feltétlen domináns. A domság relatív, kérdéses még, hogy a dominancia abszolút-e.

Innentől ezeket a gondolataimat rátok bízom, vessétek kritika alá.
Köszönöm.