Reakció I. - A bizalom.

A blogokon érdekes fogalom jelent meg, Azúrt is elgondolkodtatta.
Miről is beszélünk?
Bizalom. Ismeretek hiányában, vagy éppen annak ellenére, úgy vélekedni, hogy a dolgok kedvezően alakulnak, valami jó sül ki az egészből. Elsőre talán nem rossz megközelítés.
A bizalom tehát valóban a jövőre irányul?
Azt hiszem, bízni nem lehet az adott pillanatra vonatkozóan. A jelenben valami vagy jó, vagy nem jó, ez alapján tényként megítélhető. Ha nem hozom bele a jövőt, akkor nem érzem a bizalom létét. Ha valami jó, és bizalmat érzek irányában, akkor is abban reménykedek, hogy ez a jó így marad. Ha valami rossz, és bizalmat érzek, akkor abban bízom, jobbra fordul.
Úgy tűnik a bizalomnak nem csak idői, hanem általában tárgyi irányultsága van. Bízhatok kedvező időjárásban, a termésben, a gazdaságban.
Amikor valakiben megbízom, azt a bizalom kiemelt formájának érzem. Mi adja a kiemelt voltát? Talán az, hogy itt tudatos, akarattal rendelkező valakiben bízunk, nem valami vak óriásban, a puszta szerencsében. Bízhatok például egy ember reakciójában (úgy tűnik, ekkor a bizalom tárgya nem a másik ember, hanem önmagam: a saját ismereteim és következtetéseimbe vetett hit), tudásában, ítéleteiben... De közeledve az érzelmileg is fontos maghoz, bízhatok a másik ember lényében. Ekkor voltaképpen abban reménykedem, hogy a másikban is benne van a jóra való akarat, és a jó ismerete. Azaz, felelős etikai lényként számítok rá.
Azúr szeret megbízni az emberekben, szeret rájuk úgy tekinteni, mint akik valami jóra törekednek. Azúr is, mint mindenki más, tudja, hogy az emberek nem jók. Nem rosszak. Vegyesek. De a bizalom megszavazásával Azúr a másik jóra törekvő oldalát invitálja, amire általában reagálnak is az emberek. Mindenki szeretne jó ember lenni, és megnyílnak egy tekintet előtt, amiben ilyennek látják viszont magukat.
Azúr ritkán csalódik az emberekben. Mert nem vár jóságot az emberektől, elfogadja, ha az emberek gyarlók, bújdosandók. Hisz a mélykékség alatt emberből van ő is,ismeri hát az elbukást. A tekintet idővel talán veszít nyíltságából, általánosságából, reálisabb lesz - egy cseppnyi idealizmussal a jövőre nézve.
Ezért egy emberben teljes mértékben, vakon megbízni ostobaság. Az annak a hite lenne, hogy az emberek jók, nem kell őket megváltani. A generális bizalom nem más, mint az ember istenítése. Mert csak egy tökéletesen jó lény képes megfelelni ekkora elvárásnak.