Szívzűr avagy lassítsatok!

Szóval volt itt egy kis gebasz, nem várt helikopterezéssel meg minden ilyesmi... Aztán fekszel egy rehab kórház egyik legszarabb ágyán és átgondolsz, elszámolsz, mérlegelsz, 52 vagy, mid is van? Anyukám még él, gyerek van kettő, elváltam, és van ugye a kincsem, tehát lelépni tilos! Na de akkor mi is legyen, hogyan legyen? Nem élek a pénz bűvöletében, többé kevésbé le is szarom, tehát ezen nem kell változtatni, a gyerekek felnőttek, már a magukét kell megoldani lassan, úgyhogy ez megkönnyül, anyám tetszik vagy sem, kifelé megy a sztorijából (de baszki majdnem megelőztem, ez gáz) itt annyi a feladat, hogy minél könnyebb legyen az út számára. Marad tehát a kincsem, mert neki ígéretet tettem, vállaltam, hogy felnevelem, biztonságot, védelmet adok neki, hogy kiteljesítem szolgai életét, megóvom a széltől is, mert szó szerint is rám bízta az életét. Gazdaként egy valamivel tartozom neki igazán, őszinteséggel, azzal, hogy betartom a szavam, és én azt mondtam neki, hogy nem engedem el a kezét sosem! Valljuk be urak, szubot nevelni a legnagyobb felelósségek egyike, ha elvárjuk tőle hogy feltétel nélkül adja nekünk az életét akkor bizony vállaljuk az ezzel járó felelósséget is! A szub, a szolga, a rabnő, nevezzük bárhogy, nem csak arra van, hogy játszadozz vele, hogy elverd a seggét ha kedved tartja, vagy eléd térdeljen mert szopatni van kedved. Ő egy érző lény, felnéz rád, bízik benned, a döntésében, elfogadja őket, úgy él ahogy elvárod, úgyhogy ne várd meg a szívzűrt, lassítsd le az életed, mérlegeld a felelősséget amit vállaltál, és élj úgy, hogy számíthasson rád a te kincsed is!!!