"A közép-dunántúli megyék szlovák telepítésű falvai közül egy-két helyen még ma is élő népszokás a húsvéti korbácsolás. E tavaszi rítus természetesen nem valamiféle büntetés, sokkal inkább a lányok szépségének kiteljesítését és a termékenységvarázslást célozza. Elengedhetetlen kelléke a siba, amelyet fűzfavesszőből fonnak."
A vesszőből font korbács végét színes szalag díszíti. Ha megvan az engedély, akkor a fiú szaval egy verset, amiben jókívánságok vannak (legyen egészség meg hasonlók), és a korbácsolás is addig tart, míg mondja a verset :) utána pedig a locsolás következik. Ez Besztercebánya környékén jellemző, nem tudom, itt hogy alakult ez a szokás.
Hozzáteszem, régen volt annyi réteg szoknya, ami felfogta az ütések erejét :)
Kedves poszt, jó, hogy megírtad!
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.
Hozzászólások (6)
Hozzáteszem, régen volt annyi réteg szoknya, ami felfogta az ütések erejét :)
Kedves poszt, jó, hogy megírtad!