Szarvasünők és szarvashímek

Ébredés után filmet nézni vágtyam, és elém került Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje, megnéztem... és most nagyon ajánlom mindenkinek.:)
https://www.youtube.com/watch?v=pnYts52GaiA

Szeretem, amikor valami lelassít (igen tudok pörögni), és így másképp látom a világot, magamat, mindenkit. És a sok beszéd, információ, a folyamatos zsivaly, zaj után a téli erdő csendje, a szarvasok néma összetartozása... keresem még a szót, hogy milyen.
Mindannyian (bocs, ha te nem, ha te nem így gondolod) nyomorékok (nyomorítottak, nyomorultak), fogyatékosok (érzelmi, érzéki, értelmi, kapcsolódási, kommunikációs stb.) vagyunk, és ebből kell (mert kell) kihoznunk, amit lehet. Pl. megélni az álmainkat, megtalálnunk a teljességet.
Csodálom az Embert, aki megkíséreli átlépni az árnyékait, megküzdeni önmagával a másikért, magáért, megpróbál lerombolni és felépíteni egész világokat, kilométerekkel nem mérhető távolságokat átívelni a vágy, a testi-lelki vágy hídjaival. Csodálom az Embert, aki türelemmel, szeretettel fordul a másik, a másikok felé, így segíti őt és önmagát.

Rég vártam ennyire, mint a filmben, hogy valaki kimondja a banális, de életet és így világot megmentő mondatot: Én belehalok, annyira szeretem magát! (1:44)

(És közben az is eszembe jutott, hogy mifelénk, errefelé még egy eszköz megadatik a hídépítésre: a BDSM adta lehetőségek végtelensége.)